Hírek,Információk

2015.05.18

 

 

Akció 2015

2015.05.16

Szimpátia és empátia

Minden év május 12-e az Ápolók Nemzetközi Napja. Idén hazánkban ez a nap nem az ünneplésről szólt. Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség demonstrációt szervezett. Végső elkeseredésük utolsó segélykiáltása ez. Bár a felhívás „a magyar egészségügy jövőéért” szólt, a döntések nem várhatnak tovább.
Követeléseiket az alábbi pontokban foglalták össze:

1.) Biztonságos betegellátás feltételeinek teljes körű biztosítása
2.) Egységes ágazati szabályozás
3.) Életpályamodell kidolgozása a fenntartótól függetlenül
4.) Alapilletmény jelentős emelése a teljes ágazatban
5.) A hálapénzrendszer megszüntetésének feltételeinek megteremtése
6.) A tényleges érdekegyeztetés azonnali megkezdése

A listát látva az ember elszomorodik. Lét- és egzisztenciális bizonytalanság, változó jogi környezet, csökkenő szakmaiság, elfogyó képzett szakember gárda…
Mégsem csüggedhetünk, hiszen ez a nap is bizonyítja, hogy nem halt még ki a szolidaritás.
Ápolók, betegek, orvosok, védőnők és a szociális részen dolgozó egyéb munkavállalók, szakszervezetek fogtak össze a nemes cél érdekében.
Végre nem valami ellen, hanem valami mellett sorakoztak fel, – a sok csalódás ellenére is vidáman, barátságosan, – hogy ne csak üres frázis legyen a szlogen:

Értetek, Értünk Veletek!

 

2014.12.16

A LIGA Tanács december 4-i ülésén úgy határozott, hogy miután a LIGA Szakszervezetek követelései nem teljesültek, a tárgyalások és a november 21-i demonstráció eredménytelen volt, 2014. december 15-én, 7.00-16.00 óra között, országszerte számos helyszínen félpályás útlezárást tartott.

A LIGA Szakszervezetek követelései között szerepel a korkedvezményes nyugdíj rendszerének meghosszabbítása, a cafetéria adóterheinek visszacsökkentése, a költségvetési törvény szociális partnerekkel történő érdemi megvitatása, az új Munka törvénykönyve munkavállalókra hátrányos rendelkezéseinek felülvizsgálata, és a sztrájktörvény visszaállítása.

Szakszervezetünk, mint a Liga Szakszervezetek tagja támogatta a demonstrációt és 4 autóval képviseltette magát a megmozduláson. Tapasztalataink az volt, hogy az autósok támogattak bennünket, nem volt atrocitás. Bővebben a Liga honlapján olvashattok a demonstrációról és az eredményéről.

2014.11.25

 

LIGA Demonstráció a Kossuth térnél

A nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalások nem vezettek a kívánt eredményre, ezért a LIGA Szakszervezetek demonstrációt tartott Budapesten, az Alkotmány utca Kossuth tér felőli végében, a Parlamentnél:

– a cafeteria adóterheinek emelése ellen,

– az adótörvények társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen,

– a korkedvezményes nyugdíj védelmében.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke hangsúlyozta, hogy követeljük a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát, a sztrájkjog visszaállítását és a minimálbér reálkereset-növekedést biztosító emelését. Beszédében elmondta: tiltakozunk az ellen, hogy a kormány majdnem a bérek színvonalán akarja adóztatni a cafeteriát, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a munkáltatók megszüntetik a juttatást. Ezért követeljük, hogy ne növeljék a cafeteria közterheit.

Ugyancsak sérelmezte, hogy a 2015-ös költségvetést – köztük az adótörvényeket – társadalmi egyeztetés nélkül nyújtották be, illetve meg kívánjuk védeni a korkedvezményes nyugdíj intézményét. A korkedvezményes nyugdíjat nem megszüntetni kell, hanem el kell érni, hogy átalakuljon a mai kor igényeinek megfelelően, és erről tárgyalni kell – tette hozzá. Arról is szólt: képtelen helyzet, hogy ma Magyarországon a nettó minimálbér 20 ezer forinttal marad el a létminimumtól és 1,5 millió munkavállaló keres minimálbért. Ebben a helyzetben azonnali béremelés szükséges – mondta Gaskó István – hozzátéve, hogy amennyiben nem teljesülnek a követelések, újabb demonstrációkra kerül sor.

Bővebb anyagot és képeket a Liga honlapján olvashatjátok, láthatjátok.

 

950-liga_demo_184

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2014 szakszervezeti továbbképzés beszámóló

2014.0.6.04

Kedves Szakszervezeti tagok!
Egy kissé elmaradtunk. Tudjuk, mindenki teszi a dolgát ezzel mi is így vagyunk, de akkor pár sorban tájékoztatunk benneteket, hogy mostanában mivel is küzdünk!
2014. január 29-án született egy megállapodás, amelynek 5 pontja az alábbi megállapodást tartalmazza: „a munkarendeket, a munkaidőkeretet, a munkaidő beosztásának szabályait – a munkajellegére, a hatékonyságra, valamint az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményeire figyelemmel – a Munkáltató külön szabályzatban – a Szakszervezettel és az Üzemi Tanáccsal közösen alakítják ki.”
Ezzel kapcsolatban már többszöri egyeztetésen és levélváltáson is túl vagyunk. Jelenleg várjuk, hogy Társaságunk vezetése jelezze a megbeszélésünk következő időpontját! A közös munka eredménye reméljük minden dolgozó részére elfogadható lesz majd. Ezen egyeztetések keretén belül szeretnénk veletek közösen megbeszélni azon lehetőségeket, hogy ha szükséges miként is lehet az egyes területeken dolgozó kollégáink munkarendjén javítani, azt hatékonyabbá és komfortosabbá tenni.
A másik nagy feladat jelenleg a KSZ újbóli módosítása. Társaságunk vezetése egyetért abban, hogy a 12 órás munkarendben dolgozó kollégák műszakpótlékát átalányosítjuk. Reméljük a legközelebbi Nagyválasztmányunkon már bővebb információt tudunk adni Nektek a fenti témákkal kapcsolatban.

Kérjük, a személyes találkozóig gondolkodjatok, hogy milyen formában, és miként tudjuk még jobbá és hatékonyabbá tenni Társaságunkat és a munkaidőnket!
Számítunk a segítségetekre és ötleteitekre!

Főtáv Dolgozók Szakszervezete

 

2013.10.15

Szakszervezeti továbbképzés…

Idén is megtartottuk szeptemberben az éves Szakszervezeti továbbképzésünket, melynek igazából a célja, hogy információt cseréljünk a Társaságunk egyes területi vezetőivel.

Vezetőink az általunk összeállított témakörökből alaposan felkészültek, és az előadások meghallgatása után kezdődtek csak meg az egyes konzultációk. Az első napra tervezett előadás és konzultációs programsorozat később fejeződött be mint gondoltuk, de úgy érezzük a kérdések  és az azokra kapott válaszok mind a munkavállalói oldal, mind a vezetés részéről hasznosnak mondhatóak.

Az első nap előadássorozatát Fekete Csaba vezérigazgató és Deák István humánpolitikai igazgatók kezdték meg. Tájékoztatást kaptunk Társaságunk jelenlegi és a jövő évi üzleti tervünkbe tervezett létszámgazdálkodásról, az idei év bérfejlesztésének tapasztalatairól. Szó volt a bevezetés alatt álló TÉR (teljesítmény értékelési rendszer) jelenlegi helyzetéről is, aminek keretében ismét említette Vezérigazgató úr – a Vállalat vezetése és Szakszervezetünk között létrejött megállapodás értelmében – az idei év végén utoljára, a teljesítmény értékelés egy minimális részének kifizetését decemberre előrehozzák. Tájékoztattak bennünket Társaságunk 2014. évi üzleti tervének előkészítéséről, és a nagy érdeklődést és felhördülést kiváltó Hay Group cég megbízásában az egyes munkakörökhöz tartozó átlagkeresetek piachoz történő összehasonlításáról.

A délutánt Brázai Miklós gazdasági igazgató úr folytatta az idei év gazdasági helyzetéről, a 10%-os rezsicsökkentés és a várható újabb 10%-os csökkentés hatásairól összeállított prezentációjával. Meg kell, hogy említsük Igazgató úr először vett részt továbbképzésünkön, és sok kérdést is kapott. Az idő már ezen konzultáció során elrepült, így Orbán Tibor műszaki vezérigazgató-helyettes úr, csak a megjelölt időponthoz képest később tudta elkezdeni tájékoztatást. Igazgató úr, kérésünknek megfelelően több részletesen kidolgozott előadással készült, mint például a csoportos létszámleépítés hatásai a FŐTÁV Zrt. működésére, a hőközponti távfelügyelet kiépítésének előrehaladása, valamint a Társaságunknál tervezett középtávú műszaki fejlesztések, feladatok és célok összefoglalása.

A második napot Kovács Csaba beszerzési igazgató úr nyitotta, a raktárak működése a jelenben és jövőben című előadásával. A témával és a konzultáció során felvetett egyéb témakörökkel kapcsolatos kérdések – válaszok sorozata kitöltötte egész délelőttünket.

A délután folyamán a továbbképzés keretében Nagyválasztmányt is tartottunk, melynek keretében sort kerítettünk Szakszervezeti elnökségi tagjaink választására is, melyre az előző elnökség lejáró mandátuma miatt volt szükség.

A Nagyválasztmányon érintett témakörökről következő cikkünkben olvashattok majd részletes összefoglalást.

Reméljük, hogy ezen előadás és konzultációs sorozattal a Vezetés is hasznos információkkal gazdagodott csak úgy, mint a képzésen résztvevő csoportképviselők is.

Köszönjük a Társaságunk Igazgatóinak a felkészülést és mindenkinek a részvételt.

 

2013.01.18

Milyen feladatokkal küzdött az FDSZ a 2012. évben?

Hogy is kezdjem! Elsőként mindenképpen érdemes az alábbi linket elolvasni: Miért legyünk tagok? , aztán hozzátenném, hogy Nekünk is van még hova fejlődnünk!  A kommunikáció!

A mai rohanó világban, ahol örülünk, hogy van munkahelyünk sokszor egymás mellett is elfutunk! Valamikor még észre sem vesszük szembejövő kollégáinkat, és a köszönés ténye is csak az agyunkban fordul meg, de mire kimondanánk, már a következő feladatunkon kattogunk. Ennek ellenére azért a pletykák továbbra is terjednek a folyosókon. Sokszor ilyen forrásokból értesülünk különböző dolgokról, és ezek nagy részét munkavállalóink el is hiszik.

Ilyenkor a Szakszervezeti irodán fellendül az élet! Elnök asszonyunkat a kollégák mindennel megtalálják, aki legjobb tudásának megfelelően és persze azon tényinformációk alapján, melyeket Társaságunk vezetésétől kap, próbálja kezelni a helyzetet.

Sokszor a Szakszervezet is későn vagy egyáltalán nem kap semmilyen információt, csak ha elébe megy a dolgoknak, kér, megy és kérdez. Társaságunk vezetésével sok esetben mondhatjuk Kollektív Szerződésünkben foglaltak alapján, hogy „A felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve”folynak a tárgyalások, egyeztetések, de sok esetben, mint például kényes információk kérése esetén, ez nem mondható el.

Tehát a Kollektív Szerződés. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy egy vállalatnál Kollektív Szerződést csak reprezentatív szakszervezet köthet a vállalat vezetésével. Ha a Társaságunknál nem lenne szakszervezet, akkor nem lenne Kollektív szerződésünk.

A múlt évben a törvényi változások miatt a Kollektív szerződések egyes pontjai érvénytelenné váltak, de volt olyan társaság, mely felmondta a Kollektív Szerződést. Nálunk a Kollektív Szerződés módosításával oldottuk meg ezt a törvényi változást.

A Kollektív újratárgyalása hosszas és nehéz egyeztetéseket követően sikeresen végződött. Társaságunk és Szakszervezetünk között 2012. július 01-én megkötésre került a módosított szerződés, mely a 2012-ben elfogadott új Munka törvénykönyvvel szemben több pontban is előnyösen eltér minden munkavállaló javára.

Ezen feladat mellet igyekeztünk munkavállalóink érdekeit mindig szem előtt tartva az alábbi témákban is a legjobb megoldások vagy kompromisszumok elfogadásával tárgyalni és megegyezni. Ilyenek voltak például: az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejéről folytatott megbeszélések, az Összeférhetetlenségi, a cafetéria, valamint egyéb szabályzatok véleményezése, részvétel a teljesítményértékelési rendszer kialakításában, a Kivitelező üzem létrehozásában, az orvosi rendelő folyamatos nyitva tartásának tárgyalásában, a készenlétből túlórára saját gépkocsival történő bejövetel támogatásáról egyeztető tárgyalások kezdeményezése. Képviseltük kollégáinkat olyan egyeztető tárgyalásokon vagy fegyelmi eljárásokon melyet a munkáltató vagy képviselője kezdeményezett, és azért még tudnánk párat sorolni.

Az elmúlt időkben történt vezetői bejelentések munkavállalóink hangulatát igen csak felkorbácsolták, így most még fontosabb tagjaink összetartása, elnökségünk további támogatása és a valós információk továbbadása!

Eljött az összefogás éve!

Kívánunk ezen megpróbáltatások mellet további kitartást, és felhívjuk figyelmeteket, hogy nézzétek időnként az intraneten a Szakszervezetünk oldalát vagy Szakszervezetünk honlapját (http://www.fdsz.org), melyeken igyekszünk minél több információt közzétenni a Társaságunknál kialakult helyzetről, döntésekről és megbeszélésekről.

Felmerülő kérdéseitek esetén keressetek bennünket, Szakszervezeti irodánk továbbra is nyitva áll minden tagunk számára!

 

2012. Balatonszéplak – Szakszervezeti képzés
Az idén is sikerült időpontot egyeztetnünk a a Társaság vezetéssel, hogy Szakszervezetünk az éves képzését a Társaság üdülőjében megtarthassa. A program így szeptember elején került megrendezésre. Az idei képzés kicsit különleges volt, mert a BVK Zrt. elfogadta Szakszervezetünk meghívását, így két fő delegált közreműködésével indulhatott csütörtökön délelőtt az előadássorozat. A délelőtt második előadója Deák István Humánpolitikai igazgató volt, aki a 2013. évi bérfejlesztés béren kívüli juttatás tervezetéről, valamint a 2013. évben bevezetésre kerülő új teljesítményértékelésről tartott tájékoztatást. A délután első előadója Kovács Gabriella a Közgazdasági osztály vezetője volt, aki az idei év üzleti tervének alakulásáról, valamint a jövő évi üzleti terv előkészületeiről tájékoztatta a kurzuson megjelent kollégáinkat. A délutánt Kovács Csaba Beszerzési igazgató által tartott tájékoztatója zárta, aki a beszerzési és logisztikai feladatokról, a raktárak működéséről beszélt.
A második nap is mozgalmasan zajlott, rögtön a reggelit követően nagyválasztmányunk megkezdte ülését. Az ülést megszakítva a délelőtt második felében Fekete Csaba vezérigazgató és Orbán Tibor műszaki vezérigazgató helyettes urak tartottak tájékoztatást. Vezérigazgató úr a Főtáv Zrt. stratégiájának előrehaladásáról, a dolgozók 2012-2013. évi fűtési idényben elvégzendő feladatairól, feladatokhoz kötött létszámáról beszélt, míg műszaki vezérigazgató-helyettes úr a 2012-2013. évi fűtési idényre való felkészülésről a nyári karbantartási felújítási feladatokról adott tájékoztatást.
A délután további részében a nagyválasztmányi megbeszélést folytattuk tovább.
Összességében elmondhatjuk, hogy a képzés eredményesen zárult, az előadóktól megfelelő tájékoztatást kaptunk és talán munkatársaink is elégedettek a sok feltett kérdésére kapott válasszal is. Az esték folyamán a tábortűz melletti kötetlen beszélgetés során tagjainktól is sok építő jellegű javaslatot, támogatást kapott elnökségünk a jövőre vonatkozóan. Reméljük a kurzust a következő években is megrendezhetjük! Köszönjük Társaságunk támogatását.

 

Májusi hírek 2012

– Kollektív Szerződés tárgyalása: bizonyára mindannyian tudjátok, hogy 2012. június 1-vel új munkatörvénykönyv lép hatályba. Ennek értelmében, valamint a BVK Zrt. javaslata alapján a vállalatunknál érvényben lévő Kollektív Szerződés módosításra kerül. Az új egységesített szerkezetű szerződés tervezeten együtt dolgozik a BVK Zrt. összes tagvállalatának vezetése és a náluk működő Szakszervezetek mindegyike. Az alapszerkezet végelegesítése már folyamatban van, ennek kialakításában nagyon sokat dolgozott Szakszervezetünk is. Amennyiben az egységesített szerződésvázat a BVK Zrt., a tagvállalatok vezetése és a Szakszervezetek is jóváhagyják, megkezdődhetnek a vállalat specifikus részek kidolgozása. Ezen részek egyeztetése az egyes Társaságok és az ott működő Szakszervezetek együttes feladata lesz. Ebben továbbra is nagy segítségünk lesz a nagyválasztmányon is bemutatott tanácsadó kollégánk, valamint minden dolgozónk építő jellegű ötletét is szívesen várjuk. A Kollektív Szerződés további tárgyalásairól a későbbiekben beszámolunk.

2011.október.11

Balatoni ősz

Szakszervezetünk Nagyválasztmánya és elnöksége továbbképzésen vett részt a Főtáv Balatonszéplaki üdülőjében 2011. szeptember 29. és október 1. között. A már hagyományos találkozón a résztvevők tájékoztatókat hallhattak a vállalat menedzsmentjének tagjaitól, amelyek után kötetlen beszélgetéseken kérdezhettek a vezetőktől, és elmondhatták nekik a munkájukkal kapcsolatos gondjaikat is.

Az első nap délelőttjén a megérkezés és a szállások elfoglalása után Fekete Csaba vezérigazgató úr tartott tájékoztatást a Főtáv jelenlegi helyzetéről, a közeljövőjéről, és a hosszabb távú tervekről, a vállalati stratégiáról. Utána Deák István Humánpolitikai Igazgató úr mutatta be az igazgatóságát, és értékelte a szakszervezettel közös munkánkat is. Az előadások után Fekete úr és Deák úr kötetlen beszélgetés keretében sok kérdésre adtak választ és meghallgatták a gondjainkat is.

Ebéd után Kovács Csaba beszerzési és beruházási igazgató úr volt a vendégünk. Ő is bemutatta az igazgatóságának a munkáját, a terveiket és a stratégiai céljaikat, majd a kérdésekre válaszolt.

A nap végén szalonnasütés mellett beszéltük meg a napi eseményeket, és a másnapra várt vendégeinknek szánt témaköröket.

A második napon a reggeli után Varga Imre Biztonságvédelmi Osztályvezető úr mutatta be az Osztályát, és munkájukat, valamint – új vezető lévén – saját magát, és az elképzeléseit.   Tóth Péter munka és tűzvédelmi csoportvezető úr következett az előadók között, őt már jobban ismertük, bátrabban kérdeztük a munkájáról.

A délután vendége Orbán Tibor Műszaki vezérigazgató helyettes úr volt a vendégünk. Az előadásában elmondta a rövid, és hosszabb távon, a Főtáv működését jelentősen befolyásoló energiapolitikai döntéseket, és azok hatásait. Beszélt a vállalati stratégiából fakadó műszaki tervezési célokról és azok megvalósításáról. A tájékoztató most is kötetlen beszélgetéssel zárult.

Az est hátralevő részében a már szokásunkká váló szalonnasütés és könnyed bulizás várt ránk.

A nehézkes szombat reggeli ébredés és a reggeli elfogyasztása után rövid, de hatékony nagyválasztmányi ülést tartottunk, mielőtt megérkezett a nap vendége Borsik János úr. Előadásában megtudhattunk sok mindent az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéről, és annak kapcsolatairól más szakszervezeti tömörülésekkel, a munkavállalók jelenlegi és jövőbeni várható helyzetéről, tekintettel az új, Munka Törvénykönyve tervezetére.

A szombati ebéd után meglehetősen fáradtan, sok új ismerettel és tanulsággal telve indultunk haza.

2011. szeptember 14.

 
Ne Tovább! – hangzott a felszólítás szeptember 12.-én a Kossuth téren a négy konföderáció vezetőitől.A négy konföderáció demonstrációt tartott 2011. szeptember 12.-én a Kossuth téren a Munka Törvénykönyv módosítása, a kormány a munkavállalókat érintő negatív intézkedései ellen.Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Értelmiségi Dolgozók Szakszervezeti Tömörülése, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma petíciót adott át a parlamenti pártok képviselőinek, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nehéz helyzetbe hozzák a munkavállalókat, amennyiben elfogadják az új Munka Törvénykönyvet, és tárgyalásokat kezdeményeznek. A megmozduláson számos szakszervezet képviseltette magát, annak ellenére, hogy munkaidőt érintett. Sok munkavállaló úgy érezte, hogy most ott kell lennie, mert saját sorsáról van szó, valamit tennie kell. Reméljük a Képviselők megértették a petícióban foglaltakat és nem lesz szükség több ilyen megmozdulásra.Néhány képen illusztráljuk, hogy a média által leközölt 1500 fő az mennyi volt valójában. Ezt mindenki ítélje meg saját maga.
A képek megtekíthetők  az Archívum-ban.
 
 
2010. október 8
Szakszervezetünk elnöksége és csoportképviselői Október 7-8-9-én Debrecenben közös tapasztalatcserén vett részt.
Jó hangulatban és már a buszon, csütörtökön kialakítottuk az eszmecsere legfontosabb kérdéseit, amit késő estig a panzióban megvitattunk.
Másnap reggel találkoztunk a Debreceni Hőszolgáltató Zrt  Munkahelyi  Szakszervezetek képviselőivel.
Rövid bemutatkozás után a DH Zrt szakszervezet vezetői ismertették és bemutatták szakszervezetük felépítését, a tagtoborzást, Kollektív szerződéskötési tapasztalataikat, bértárgyalások alakulását, és a nyugdíjasok helyzetét a társaságuknál.
Tájékoztattak bennünket, hogy a társaság 2000-ben egy nagy átalakuláson ment át, ahol sok dolgozó egy másik társasághoz került át. Elmondták, hogy ez milyen nehézségek árán történt meg, de az idő igazolta, hogy nem volt rossz döntés. Ennél a másik társaságnál is ez a szakszervezet működik. Sikerült nekik kiharcolniuk, hogy a kiszervezett kollegákra is vonatkozzon a Kollektív Szerződés. Elmondásuk szerint a két szervezet dolgozói között nincs rivalizálás, maradt az a baráti családi hangulat, mint korábban.
Sajnos náluk is nehezen tudják a fiatal kollegákat beléptetni a Szakszervezetbe, így a szervezettségük 60-65%-os. Nyugdíjasaik rendszerint visszajárnak a szervezett rendezvényekre, kirándulásokra. Ez is az mutatja, hogy családias a hangulat a társaságnál.
Elmondták, hogy a társaságnál már két éve nem volt bérfejlesztés, de az idén sikerült a meleg étkeztetési utalvány összegét 6000.-Ft-al megemelni, és a 25 %-os adóját átvállaltatni. A kollegák ezt is nagyon értékelték. Tájékoztatást adtak nekünk, hogy milyen a cafetéria rendszerük. Elmondták, hogy a cafetérián belüli elemek mindenkire vonatkoznak, és nem választhatók. Ezen kívül vannak még szociális juttatások, amit nem minden dolgozó igényel, ilyen pl. a segélyek, az üdültetés stb..
A Kollektív Szerződésük, elmondásuk szerint nagyon jó, mindent itt rögzítenek, ami a dolgozókat érint. Szakszervezeti vezetőjük Bánkúti Zoltán elmondta, hogy nagyon fontos, hogy egy szakszervezeti vezetőt elfogadjanak tárgyaló partnernek, mert ha ez nem így van, akkor az a szakszervezet nem jól működik, és nem tud elérni semmit. Nagyon jó a társaság vezetésével a kapcsolat, ezt bizonyítja az is, hogy a DH Zrt vezérigazgatóját, Csonka Tibort meghívták erre a találkozóra, aki szívesen részt vett és még egy előadást is tartott nekünk a társaság működéséről.
Elmondta, hogy 1994 óta a társaság vezetője. Előadásában felvázolta, hogy hogyan alakult meg a DH Zrt. Élvezettel hallgattuk, hogy ez a kis cég miként fejlődött, és hogyan terjeszkedett és most már szinte lefedi egész Debrecent. Tájékoztatott bennünket, hogy a társaság miként épül fel, felvázolta a szervezeti felépítésüket. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy náluk egy csoport milyen széles körű szakmai területből épül fel, és ezt a területet, egy csoportvezető irányítja. Az értékesítési területre nagyon nagy hangsúlyt fektetnek, de ez a terület foglalkozik a hátralékkezeléssel és a számlázással is.
A létszámuk alakulásáról is szólt egy pár szót, ami 2000 óta, amióta a már említett átalakítás megtörtént a létszám egy stagnáló számot mutat. Ő is elmondta, hogy a kiszervezés nem történt zökkenőmentesen. De most már 10 év távlatából úgy érzi nem volt rossz döntés. Arra törekedtek, hogy a dolgozóknak legyen munkahelyük, sőt felajánlották nekik, hogy legyenek résztulajdonosok is. Ezzel a lehetőséggel nem mindenki élt. Elmondta, hogy a kiszervezett társaság most már teljesen önálló szervezet, eltartja magát. Természetesen van olyan munka, amit ők nyernek meg, és végzik el. Csonka úr elmondta, hogy a piacbővítésre nagy hangsúlyt fektettek mindig.
Nagy büszkeségük, hogy az országban az első távfűtéssel és távhűtéssel is ellátott létesítményt ők vezették be. Elmondta azt is, hogy a távhűtés csak az újonnan épülő épületekbe való  bevezetésénél  gazdaságos.  Természetesen minden lehetőséget kihasználnak, számításokat végeznek, és ha mind két fél részére megéri, akkor nem zárkóznak el egy régebben épült ház esetében sem a bevezetéstől.
Vezérigazgató úr is elmondta, hogy milyen sok szociális juttatásokat ad a dolgozóinak. Ő úgy érzi, hogy csak elégedett dolgozókat lehet csak dolgoztatni. Nagyon fontosnak tartja a hiteles tájékoztatást, és ebben a szakszervezetnek nagy szerepét látja.
Természetesen büszkeséggel mesélt az eddig elér eredményeikről, elismerésekről. Többek között, amire a legbüszkébbek, – és ahol jártunk a társaság területén mindenhol ki volt függesztve – a magyarországi kis és közép vállalatok kategóriájában elért 1. hely, amit már háromszor nyertek el. Gratulálunk hozzá.
Ezután mivel az idő nagyon elrepült rövid tájékoztatást adott Győrgy Zoltán a DH Szerviz igazgatója a társaság működéséről, és inkább a kérdésekre válaszolt, ami volt bőven.
Elmondta, hogy a DH Szerviz 40 fővel állt fel, most már 90 fő a létszám. A kiszervezett kollegáknak elmondta, hogy csak velük tudja sikerre vinni a céget, és mindent megtesz, hogy legyen munkájuk, munkahelyük. Most már szinte az egész ország területén dolgoznak.  A bértárgyalások náluk is ugyan úgy folynak mint a DH Zrt-nél, igyekeznek kompromisszumokat kötni, hogy mindenki jól járjon.
Ezután mivel társaságunknál is rendszeresen dolgoznak, és kollegáink sok munkában együtt dolgoznak, sok kérdést tettek fel. Kollegáinkat elsősorban a kiszervezéssel kapcsolatos kérdések foglalkoztatták.
A két vezető állta a sarat, és minden kérdésre válaszolt.  Az idő nagyon gyorsan elrepült vendéglátóink meghívtak bennünket ebédelni, ahol kötetlenül folytathattuk a kérdezősködést. Majd megköszönve a két vezetőnek, hogy idejüket ránk áldozták, visszatértünk a szakszervezeti munkára.
Megjelent körünkben Tóth Dezső az MSZOSZ megyei koordinátora.
Ő röviden tájékoztatta a kollegákat, hogy a HVDSZ 2000 tisztújító kongresszusát tartja októberben.
Büszkeségük, hogy megalakították a jogipont.hu jogsegélyszolgálatot.
Ők is rendelkeznek üdülőkkel, felajánlották, hogy a holt időszakokba végezzünk csereüdültetést.
Tájékoztatott bennünket, hogy az OÉT-al a kormány megkezdte tárgyalás sorozatát.
Nagyon fontosnak tartja, a helyi szakszervezetek működését. Sok sikert kívánt munkánkhoz ebben a nehéz helyzetben.
Délután a sok ülés után átsétáltunk a DH Zrt hőközpontjába, ahol az ottani vezető végig kísért bennünket az irodától kezdve a tartózkodóig, majd végül megtekintettünk egy hőközpontot. Ez sok kollegának nem volt újdonság, hiszen minden nap ott végzik a munkájukat. Azért itt is elhangzottak kérdések. Az ottani vezető kollega elmondta, hogy milyen jó a kapcsolat a DH Szerviz kollegáival, és ez a munkájuk során soha nem volt probléma, hogy ők külön cégnél dolgoznak. Ezt az is bizonyítja, hogy sok vállalati rendezvényen együtt vesznek részt, sport rendezvényen is együtt szerepelnek.
Végül Bánkuti Zoltán szakszervezeti elnök úr összefoglalta a nap eseményeit. Megállapítottuk, hogy nagyon hasznosak az ilyen találkozók, hiszen nagyon sokat tanulunk egymástól. Szeretné, ha továbbra is tartanánk a kapcsolatot, segítenénk egymás munkáját. Úgy érzi egy szakszervezeti tisztségviselőnek nagyon sok ismeretanyaggal kell rendelkeznie, ahhoz, hogy érdekvédelmi munkáját el tudja jól látni.
Szakszervezetünk biztosította, hogy a kapcsolatot továbbra is tartjuk, és további tapasztalat átadásával segítjük munkájukat és fordítva.
Ezután új tudással gazdagodva a verőfényes napsütésben visszaindultunk szállásunkra, Hajdúszoboszlóra.
2010. szeptember 23
Nagyválasztmány Balatonszéplak
Eljött az idő, hogy a mögöttünk hagyott időszakot értékeljük. Szinte már hagyományosan a Nagyválasztmány Balatonszéplak felé vette az irányt. Rengeteg feladatunk volt, izgatottan készültünk a végrehajtásukra. Az első napon, csütörtökön délelőtt, a Főtáv gazdasági vezérigazgató helyettese Schmelzer Pétert tartott előadást a vállalat gazdasági eredményeiről. A bevezetésben történelmi időkig visszanyúló elemzést adott az eltelt ötven év gazdálkodási folyamatairól, eredményeiről. Kiemelten foglalkozott az elmúlt tizenöt évvel, a vállalat részvénytársasággá válásának kezdetétől napjainkig. Különböző összehasonlításokat mutatott a bérek alakulásáról az országban és az iparágunkban is. Megmutatta, hogyan alakultak a társaság gazdasági eredményei az elmúlt néhány évben. Ezek alapján kijelentette, hogy a FŐTÁV az átalakítások eredményeképpen tartósan nyereséges vállalattá vált. A vezérigazgató helyettes úr – jó előadóhoz méltón – kérte, elvárta és provokálta az aktív részvételünket a beszélgetésben. Elmondta, hogy a véleménye szerint a jelenlegi helyzetben, az önkormányzati választások előtt felelőtlenség lenne a részéről, ha a jövő évi bérfejlesztésről bármit mondana.
Bár a programot a tervezett idő előtt sikerült elkezdeni, mégis az ebédidő után is folytattuk a kérdezősködést, a kötetlen beszélgetést. Egy jó előadás után kellemes hangulatú vitával fejeztük be a Schmelzer úr „vallatását”.
Csupán néhány perces pihenő után, délután Dr Zsebik Albin műszaki vezérigazgató helyettes úr tájékoztatta a területével kapcsolatos eseményekről a nagyválasztmányt. Bevezetőjében elmondta, hogy a mondanivalója alátámasztásához megkérte néhány kollégáját, hogy a saját szakterületük eredményeiről készítsenek bemutatókat. Ezeket többszöri unszolásra a határidő végéig megkapta, de ahhoz már túlságosan későn, hogy össze tudja fűzni és egységes keretbe tudja foglalni őket. Ezért inkább javarészt mellőzte a vetített képes előadásokat, és saját jegyzeteiből mondta el a műszaki területtel kapcsolatos történéseket és fejleményeket. Elmondta azt is, hogy „bűnbaknak” magával hozta Mester János urat, a Beszerzési igazgatóság vezetőjét. Előadásában ennek megfelelően többször hivatkozott a közbeszerzéssel járó nehézségekre. Zsebik úr beszélt a Főtáv műszaki fejlesztési irányelveiről, arról, hogy a vállalat mit tesz azért, hogy a tevékenysége egyre kisebb mértékben terhelje a környezetet. Szóba került a Rákoskeresztúri geotermikus hőhasznosítási a biomassza fűtőmű projektek helyzete, és a körvezeték terve. Az előadás után következett az „azonnali kérdések órája” ahol a nagyválasztmány tagjai a munkájukkal kapcsolatban kérdezték a Zsebik urat. Kérdéseket tettek fel a hegesztési varratok 100%-os vizsgálatával és a SOTE munkálatokkal kapcsolatban is. Többen felvetették, hogy jó lenne, ha az anyagellátás más munkák esetében is olyan gördülékenyen folyna, ahogyan az az egyetem épületének bekötésénél történik.
A vacsora előtt maradt egy kis időnk egy rövid sétára a Balaton partján. Az időjárás nekünk kedvezett, gyönyörű őszi napsütésben csodálhattuk a vízen ringó vitorlásokat.
Amikor magunkra maradtunk, a vacsora után nekiláttunk a nagyválasztmány feladatainak elvégzéséhez. Elsőként az elnökség új tagjának a megválasztására került sor. Erre Lóczi Ferenc tavaszi lemondása miatt volt szükség. A jelöltek közül Kern Ferenc kapta a legtöbb szavazatot, ő lett az elnökség új tagja. A következő programpont az Üzemi Tanács választásokra a szakszervezeti jelöltek megszavazása volt. Az Elnök asszony bevezetésként elmondta, hogy szakszervezetünk életének egyik kiemelkedően fontos szakasza előtt állunk, hiszen el kell érnünk, hogy az Üzemi Tanács tagjainak választásakor az FDSZ jelöltjei együttesen megkapják az összes leadott szavazatnak legalább a felét. Ez a feltétele annak, hogy az FDSZ a FŐTÁV reprezentatív szakszervezete legyen. A reprezentativitás ad lehetőséget nekünk a Kollektív Szerződéskötésre. Megkérte a Nagyválasztmányt és rajtunk keresztül a szakaszervezeti tagokat, hogy vegyenek részt a szavazáson és voksaikat az FDSZ jelöltjeire adják le, és a többi munkavállalót is győzzék meg ennek a fontosságáról. Ezek után megválasztottuk a delegáltjainkat.
Az első nap fáradalmait az esti szalonnasütéssel egybekötött kötetlen beszélgetéssel és játékokkal tetéztük.
Pénteken reggel újra megcsillant az ébredő nap fénye a Balaton vizén. Gyors reggeli után nekiláttunk az Elnökség által előkészített új választási, segélyezési és üdülési szabályzatok, valamint az üdülők házirendjei tervezetének megvitatásához. A változtatásokra, modernizálásra, helyenként teljes átírásra egyrészt a törvényi változások, másrészt a tapasztalatok miatt volt szükség. A szabályzattervezetek előkészítésében nagy segítséget nyújtott a jogászunk Dr. Tekán Zsuzsa. Meghívásunknak eleget téve Ő is eljött velünk és segített a szabályzatok tárgyalásakor. Köszönet érte. A nehéz, fárasztó, gyakori szavazást követelő munkát késő délután tudtuk csak befejezni. A szabályzatok és a házirendek az FDSZ honlapján és az L:/szakszervezet mappában olvashatók. A vacsora előtt jutott időnk egy kellemes sétára a tóparton. Az előző esti sikeren felbuzdulva pénteken este is szalonnát sütöttünk. Sajnos a csapat egy része halaszthatatlan dolgaik miatt elhagyott bennünket, de a sült szalonnával és néhány üveg sörrel nélkülük is megbirkóztunk.
Szombaton a reggeli után a már kicsit unalmas napsütésben kezdtük meg a záró programpontot, a Kollektív Szerződés bemutatását. Lázár Éva elnök asszony elmondta, hogy a KSz bárki számára elérhető, olvasható, ezért most nem az a cél, hogy bemutassuk, hanem az, hogy megvizsgáljuk azokat a különbségeket, amelyek a FŐTÁV dolgozóinak többet nyújtanak a Munka Törvénykönyvében előírtaknál. Az előadásából kiderült, hogy az FDSZ és vezetősége eredményes érdekvédelmi munkát végzett a KSZ megkötésével. A jogi kérdésekben a jogászunk segített eligazodni. Az elnök asszony a Nagyválasztmány lezárásaként újra elmondta, milyen fontos, hogy Szakszervezetünk továbbra is reprezentatív maradjon. A végén arról is beszélgettünk, hogy mennyire hasznos volt a találkozó, rendkívül sok feladatot hajtottunk végre, de sajnos a jelenlegi bizonytalanságok miatt a jövő évi béremelésről – ami az egyik legfontosabb cél lett volna – nem tudtunk igazán beszélni sem.
2009.november.20
November hónapban szakszervezetünk választások elé nézett, ahol is elnökséget, elnököt, alelnököt illetve számvizsgáló bizottságot választott. Nagyválasztmányunk akaratából az új elnök Lázár Lászlóné, az alelnök pedig Berliner György lett. A leköszönő elnöknek Hoffman Györgynek illetve elnökségi tagunknak Rózsa Sándornak, akik ezentúl a nyugdíjasok táborát fogják erősíteni, szeretnénk ez úton is köszönetet mondani, azért a munkáért, melyet az érdekvédelem területén fejtettek ki az elmúlt évtizedek alatt. Kettőjük állhatatos munkája is kellett ahhoz az eredményhez, melynek következményeképp az érdekvédelem a vállalat egészét tekintve több fórumon is működik a mai napig. Szakszervezet, Üzemi Tanács, Szociális Bizottság, Munkavédelem. Ezek azok a területek, ahol évtizedes tevékenységük arra irányult, hogy a dolgozók érdekei ne sérüljenek. Köszönettel tartozunk nekik azért is, mert az elmúlt ciklus válságos időszakában ugyan úgy felvállalták elveiket, kiálltak azok mellett, ami eredménye képen a dolgozói érdekvédelem nem tűnt el a vállalatot átformáló kapitalizmus süllyesztőjében. Sőt, az ő részvételükkel a volt elnökségben, az eddig arctalan szakszervezetet ráncba szedve egy más formát kialakítva egy új útra terelték. Jó volt ilyen emberekkel együtt dolgozni, közös kis csatákban velük részt venni. Velük szakszervezetünk presztízst harcolt ki vezetőink szemében. Mert ugye, ne felejtsük el, hogy a volt elnökség fennállásának az elején elég súlyos problémákkal kellett megküzdenie. Ezért, ha kellett a tulajdonos önkormányzathoz mentünk fel panaszt tenni azzal kapcsolatban, hogy a vállalat vezetése nem hajlandó a szakszervezettel komolyan leülni és tárgyalásokat folytatni. Ezen kívül meg kellett küzdeni egy olyan belső ellenzékkel, amely más gondolkodást képviselve kisebbségbe szorult, de elveit nem feladva mindent meg tett azért, hogy bizonyos folyamatok ne úgy alakuljanak, ahogy alakultak.  2007. nyarától kezdve pedig, mikor is bekövetkezett a management váltás, folyamatosan próbáltuk feltárni az új Vezérigazgató előtt a problémák halmazát. Legyen szó a bérek alakulásától kezdve, a szociális juttatások tényleges felhasználásának, a dolgozók munkakörülményein keresztül, szakmai kérdések illetve technológiai folyamatok megvitatásával bezárólag mindenről, ami dolgozóink és ez által a vállalat érdekeit egy kicsit is szolgálta. Utólag megállapítható, hogy nagyon sok esetben jó volt és kellett a volt elnök úr kérlelhetetlen, mindent elsöprő dinamizmusa: Kialakult a ”minden áron megegyezni” jelmondata, aminek a lényege abban rejlik, hogy a munkáltató ne öntörvényűen hozzon egyoldalú döntéseket, hanem az érdekvédelem megfelelő fórumával közösen, megegyezéses alapon. Az ő elnöki regnálásának ideje alatt forrt ki a szakszervezet megkerülhetetlensége. Talán mondhatjuk minden nagyképűség nélkül, az új elnökség egy olyan „örökséget” vesz át, amire lehet tovább építkezni. Mert, hát a feladatok sokasága nem változott és ahhoz, hogy csak ezekkel tudjunk foglalkozni szükség van belső békére, konstruktív együttműködésre. Zárásként csak annyit, hogy az újonnan megválasztott elnökség továbbra is ugyan olyan intenzitással csinálja a dolgát, mint idáig, megpróbáljuk eddigi hibáinkat feltérképezni és kiküszöbölni. Nagy munka vár ránk megint, de állunk elébe.
 
2008.december.7

Tapasztalatcsere a nagyváradi Hõerõmû szakszervezeti vezetõivel.


Szakszervezetünk elnöksége és kibõvített kisválasztmánya november 7-8-9-én Berettyóújfalun közös tapasztalatcserén vett részt.

Jó hangulatban és már a buszon, pénteken kialakítottuk az eszmecsere legfontosabb kérdéseit, amit késõ estig a motelban megvitattunk.

Másnap a Hõerõmû három szakszervezetének egyikének /beszélgetés során kiderült a legnagyobb és legaktívabb/ elnökével Fofiu Corneliu-el és titkáraival Gui Felician, Mariuan Nicolaie, Sabam Mircea találkoztunk, Gyenge Josifi fordított. 57 ezer lakást és több száz közületet fûtõ erõmûben /szolgáltat is/.

Igen nagy 70 %-os a szervezettség. A Föderációhoz tartozó ágazati szakszervezet42 szövetséget fog össze. Mivel minden költséget bér- díj stb. euróban számolnak nehezünkre esett az azonnali átszámítás

/ 300-500 EU az átlagos havibér/. Az energia árakat központilag adják meg, ami a mieinknél jóval alacsonyabb, hiszen a városi Önkormányzatok még egyéb kedvezményeket és szociális segélyekkel is preferálják az amúgy is támogatott díjakat. A bértárgyalások hasonlóan õsszel kezdõdnek és ugyan csak a szakszervezetek kezdeményezésére. Jóval keményebb tárgyalásokkal követelik a munkabérük emelését. Az asztalnál történõ tárgyalások berekedése után, a nyomásgyakorló eszközök a munkabeszüntetések és demonstrációk, tiltakozások alkalmazásától sem riadnak vissza. Januárban eddig mindig sikerült megmozdulásaikkal és fõleg kemény munkabeszüntetésekkel /30 %-os fûtéscsökkentéssel/ elérniük a kívánt bérfejlesztést. A sztrájkokat rendeletek törvényi lehetõségek írják elõ és szabályozzák. Az éves üzleti tervet is általában november – december hónapban véleményezik. A munkakörök min.-max. határok között kategorizálva vannak, így nem fordulhat elõ, hogy magasabb bérért vesznek fel dolgozókat. Nagyobb a szolidalítás a különbözõ munkakörök a szellemi és fizikai munkavállalók között. Automatikus a hûség pénz is, ösztönzi a munkavállalókat 5-10-15-20.stb évenként, ami az alapbérben jelenik meg. Speciális tevékenységekre ott sem találni munkaerõt. Létszám csökkentéskor, ha valakit elküldenek 8-12 hónap végkielégítést kapott. A munkanélküliség 4,5-5 %-os.

Nyugdíj korkedvezményben részesülnek a nehéz fizikai munkát végzõk, így 30-35 évi munkaviszony után elmehetnek megérdemelt pihenésükre. A szakszervezeti tagok 1%-os díjat fizetnek nettó munkabérükbõl. Az erõmû vezetése is támogatja anyagilag és eszközökkel, irodával a szervezeti munkát. Ugyan úgy munkaidõ kedvezményt is kapnak, hiszen az EU-s jogharmonizációs irányelvek a román munkavállalókra is vonatkoznak. Az erõmû 100%-ban Önkormányzati városi tulajdonú, általában a külföldi /nyugati/ tulajdonlás ott nem számottevõ. Szintén van kollektív megállapodásuk, amit évente felújítanak. Segélyben a szakszervezet is részesíti tagjait, az üdülés maradt központi ill. vállalati tulajdonban. Jutalmat évente háromszor ünnepeken kapnak, ami majdnem egy hónapi bérnek felel meg. A közös gondokról napokat beszélhettünk volna, de partnerünk türelmével nem akartunk visszaélni, így nagyon baráti hangulatban, nehezen, de késõ délután befejeztük a mind két fél számára hasznos információ cserét. Jövõre nézve kölcsönös kapcsolattartásban és véleménycserében is megegyeztünk. A jó hangulatot megtartva még késõ este is folytattuk a beszélgetést.



2008.szeptember 27

Balatonszéplaki szakszervezeti továbbképzés 2008 szeptember

A Fõtáv Dolgozók Szakszervezetének Nagyválasztmánya szeptember 18-19-20-án a társaságunk balatonszéplaki üdülõjében tartotta ez évi továbbképzõ és csapatépítõ tréningjét. A tavaszi létszám csökkentési és szervezeti átalakítás tagságunkat is érzékenyen érintette így csoportok alakultak és ujjászervezõdtek, 20 %-al csökkent a csoportképviselõk száma is. Így elsõ nap a szakszervezet nagyválasztmányának belsõ szervezésével és képviselõinek bemutatkozásával, egymás megismerésével telt el a délelõtt. A programunk szerint áttekintettük az elmúlt évet és számot vetettünk a társaság szervezeti változásának következményeivel. Dolgozóinkat, munkatársainkat leginkább foglalkoztató kérdéseket : a létszám csökkentésröl, a szervezeti változásokat, saját beruházásban készített hõközpontjaink kivitelezését, a munkaszerzõdések módosítását, a délutáni mûszak bevezetését beszéltük meg. A munkaszerzõdésekkel kapcsolatos kérdésekben eligazítást kaptunk Dr Selmecziné Csordás Máriától jogtanácsosunktól. Munkatársainkat igen érdekelték a szerzõdésekkel kapcsolatos új változások a versenytilalom az összeférhetetlenség, a változó munkahely fogalmát miként értelmezzük, így a beszélgetés kérdések-válaszok még vacsora után is folytatódtak. Sajnos a rossz idõ miatt a szalonna-sütés elmaradt, de játékkal kötetlen beszélgetéssel nyugtáztuk a napot.

Pénteken a társaságunk vezetõi adtak tájékoztatást az elmúlt gazdasági évrõl és jelenünkrõl. Schmelczer Péter gazdasági vezérigazgató helyettes elõadásában megtudtuk, hogy cégünk gazdálkodása stabil. Szakszervezeti tagságunkat természetesen a megbecsülésünk mértéke a bérünk érdekelte a leginkább, a 6 %-os bérfejlesztést néhány szervezeti egységen kívül mindenki megkapta . Ezenkívül bérrendezés is történt a feszültségek enyhítésére amit egy lépésben nem lehet megoldani, így jövõre is lesz lehetõség, ha valamennyien változtatni tudunk, munkafolyamatokban feladatokban kell gondolkodni. Elmondta, hogy 14 %-os létszámcsökkentés mellett bér költségünk 4 %-ot csökkent, a cég menedzsmentje tudomásul vette, hogy bért kell rendezni. Az elõadást követõen csoportképviselõinket a következõ év bérrendezésén kívül a délutáni mûszak bevezetése, díjazása az ezzel járó feszültségek, a hõközponti szétválasztások, a saját beruházások díjazása, az üzleti terv elfogadása, az esetleges módosítása és a tervezések határideje foglalkoztatta kérdéseikben. Az elhúzódó konzultáció miatt Dr Zsebik Albin elõadása sajnos rövidebbre sikeredett az ebédidõ miatt, pedig profi, tanári felkészülése –többségében mûszaki csoportképviselõinket- lenyûgözte. Ebéd után igen sok kérdés merült fel a jelen feladatairól, hõközpont átalakításról, mûszerezettségröl, beszállítóinkról és fõleg az anyagellátásról, beszerzésrõl. Problémák merültek fel a pótviz-veszteségrõl a délutáni mûszak bevezetésérõl a  korai fûtésbeindítás tapasztalatairól, a raktári biztonsági tartalékról, az új tipizált hõközpontokról és mûszerezettségükrõl, a munkavédelemrõl. A mûszaki vezérigazgató helyettes külön hangsúlyozta, hogy az elõttünk álló feladatokat együtt kell megoldani ehhez szükséges az érdemi párbeszéd. A délutáni konzultáció a sok kérdés miatt rögtön ebéd után folytatódott, közben Kovács Lajos vezérigazgató és Aranyi Erzsébet humánpolitikai igazgató is bekapcsolódott a válaszadásba. A legtöbb probléma a délutáni mûszak bevezetésével adódott, a túlórákkal mely lehet délelõtt is délután is így az egyik dolgozó a sima  órabérért a másik a plusz túlórákkal végzi ugyanazt a munkát, de feszültséget okoz az is, hogy a délelõtti mûszak fele létszámmal nem tudja teljesíteni az üzleti megállapodásokban vállalt négy óra fûtésbeindítási  kötelezettséget. A túlórákat írásban kell elrendelni ami nem volt minden régióban egyértelmû. Megállapodás értékû volt, hogy a jó szolgáltatás észrevétlen, de felmerült, hogy az ügyelet létszáma elegendõ-e. Vacsora után kötetlen beszélgetés volt a társalgóban / szalonna-sütés elmaradt/ ahol egyedül a vezérigazgató úr állta a sarat –kérdéseinket megválaszolva. Érintettük a jövõ elképzeléseit társaságunk életben maradásának feltételeit, ez érdekében elvégzendõ feladatokat, lobbyzást a díjunk értékének  és versenyképességünk megtartásáért. Nagyon jó hangulatú, õszinte, cégünket féltõ megállapítások történtek mindkét részrõl, bebizonyosodott, hogy a személyes kapcsolattartásnak igen nagy értéke van és megkerülhetetlen. Kényes kérdések is felmerültek a vagyonvédelemrõl, a meghallgatásokról és vizsgálatokról a bevezetendõ caffeteria rendszerrõl. Az éjfélig tartó párbeszéd fõszereplõje természetesen Kovács Lajos vezérigazgató volt az együttmûködés és párbeszéd szükségességérõl nem kellett meggyõzni., köszönjük ezúttal is, hogy idõt szakított ilyen formában is.

Szombaton nagyválasztmányi ülést tartottunk, értékeltük a két napot, határoztunk a következõ év bér javaslatáról, a béren kívüli juttatások lehetséges formájáról, az elnökség összetételérõl, üdülõkrõl., szabadidõnk hasznos eltöltésérõl. A nagyválasztmány elvben megállapodott, hogy  a következõ évben reálbérünk nem csökkenhet, az infláció felett legyen és a bérfejlesztés januártól történjen meg. Cafeteria bevezetésérõl, míg a kormány rendeletek napvilágra nem kerülnek, sajnos nem tárgyalhatunk de szóba került, hogy a felajánlott elemekbõl  minden elérhetõ választék bekerüljön-e a „menübe”. Társaságunk menedzsmentje a legtöbb elemet felajánlja-e a dolgozóinak és ebbõl állíthatjuk össze egyedi csomagjainkat, vagy külön juttatásként a kollektív szerzõdésben marad-e illetve eltérõ szabályozás lesz. Nem mindegy az adózási feltételek  és a béren kívüli juttatás végösszege sem. Az eddigi juttatások mértékénél hátrányosabb helyzetbe nem kerülhetünk. Munkaszerzõdésekkel kapcsolatban az elnökség leszögezte a szakszervezet tagjaitól csak a kockázat nagyobb részét és a szakértelem terhét tudja levenni a felelõséget nem. Szakítani kell az olyan szemlélettel, hogy a megválasztott tisztségviselõ majd a szerzõdõ munkavállaló helyett minden terhet átvállal. Ebben az évben is elhatároztuk, hogy több idõt szánunk egymás megismerésére, de sajnos a felmerült problémák megbeszélése megint feszített napokat diktáltak. A nagyválasztmány jó hangulatban ismét tapasztalatokkal gazdagabban hagyta el az üdülõt megköszönve a lehetõséget, hogy a véleményt cserélhettünk.

Képek a rendezvényrõl az “archívumban” tekinthetõk meg.

2007.november.16

Szakszervezetünk Nagyválasztmánya, hogy nemzetközi tapasztalatokkal gazdagítsuk érdekképviseleti munkánkat Gosztolán találkoztunk a Muravidéki Szabad Szakszervezet vezetõivel. Megismerhettük szervezeti felépítésüket ágazati és területi bizottsági munkájukat gondjaikat. Egyeztettük Kollektív Szerzõdéskötési tapasztalatainkat, részletesen megismerve jogaikat, kötelezettségeiket a szociális megegyezés terén.
Sajnos náluk is az infláció meghaladta a tervezettet. Ebben az évben is így a reálbérek csökkentek. Ez azonban hasonló gondokat indukál a szakszervezeti munkában, érdekérvényesítésben, mint nálunk. Az Üzemi Tanácsok is hasonló szervezetben mûködnek és ott is a menedzsment egymás ellen használja a két érdekképviseleti tevékenységet, amit tárgyalásokkal ellensúlyoznak. Megegyeztünk, hogy csak közösen együttes és közös érdekérvényesítéssel lehet munkavállalókat megvédeni az erõszakosan nyomuló multinacionális érdekekkel szemben. Az ágazati érdekvédelem a szakszervezeti munkában erõsebb Szlovéniában, mint a mi szakmai körünkben.
Megállapítottuk, hogy még sok munka van a szociális partnerek együttmûködésének javítása terén. Az európai szakszervezetek mindkét nemzet szakszervezeti munkáját segítik a rendszeres konzultációk alkalmával. Hasznos volt a találkozó de a konzultációra sajnos kevés idõ maradt, így reméljük újabb találkozóval segítjük egymás munkáját. Másnap Zala megyei nevezetességek megismerésével zártuk a találkozót.

2007.október 30.
Szakszervezetünk Nagyválasztmánya csapatépítõ és továbbképzõ konferenciát tartott csoportképviselõi részére szeptember 20-21-22-én balatonszéplaki üdülõnkben.
Gyönyörû õszi napsütésben érkeztünk meg de a szép idõ ellenére a foglalkozásokat táraságunk gazdasági munkájáról a múlt év teljesítésével a 2007 év gondjaival és a 2008 év várható feladataival kezdtük.
Hován Gábor Gazdasági és ügyfélkapcsolati vezérigazgató helyettes elõadását ugyan olyan színvonalon és igényességgel adta elõ mint a korábbi években.
Elmondta, hogy a tavalyi évet eredményesen zártuk és a pénzügyi helyzetünk megítélése is kiváló a FÕTÁV a sikerzónában volt annak ellenére, hogy ez a tulajdonoson is múlik, hiszen társaságunkat nonprofit módon kezelik. Társaságunk mûködését közepes jövedelmezõség és magas biztonsági szint jellemzi. A 2007 évi üzleti terv többször változott egyrészt a gázár támogatás alanyi megszûnése miatt, amit a tulajdonos kompenzált két lépcsõs díjemeléssel. Társaságunk igen sebezhetõvé vált a fogyasztóink díjemelés okozta elégedetlenségével, amit régiónkénti díjcsökkenéssel ellensúlyoztunk. De jelentõs járulék és adóemelések is befolyásolták eredményünket. Felerõsödött a díjemelést követõen a fogyasztóink részérõl az alap és hõdíj arányának problémája, ennek kialakulását múltját és következményeit igen részletesen tárta elénk gazdasági vezérigazgató helyettesünk. A jövõ lehetõségeit is vázolta az alap és hõdíj elképzelhetõ változtatására. Bemutatta díjmechanizmus módosításának (ez a szó nem biztos, hogy jó) a Díjhátralék Kezelõ ZRT leányvállalat sikeres behajtásáról, tevékenységérõl a visszamenõleges és utólagos elszámolás lehetõségeirõl. Elõadását két idézettel fejezte be, ami igen nagy sikert aratott. Bemutatta a nagyválasztmánynak Schmelzer Péter urat aki október 1.tõl váltja gazdasági vezérigazgató helyettesi beosztásában.
Elõadást követõen konzultáció keretében kérdésekre adtak választ a vezérigazgató helyettesek. Munkavállalóinkat természetesen érdekelte miért nem fejeztük be a 2007 évi bérfejlesztést, milyen lehetõségek vannak a Cafetéria béren kívüli juttatások esetleges bevezetésével. Problémaként felmerült, hogy nem kaptunk illetve téves adatokat kapunk a Humánpolitikai fõosztálytól és így szakszervezetünk nem tud valós értékelést következtetni a bérfejlesztésrõl és béren kívüli juttatásokról.
Érdekelte munkavállalóinkat a saját kézbesítésû számlák kihordásának részletei a létszámleépítés és ehhez kapcsolódó bértömeg alakulása is.
Kérdés volt miért csökkent a béren kívüli juttatások végösszege a korábbi évekhez képest.
Válaszokat Hován Gábor úr és Schmelzer Péter úr igen lényegre törõen adta meg. A jövõrõl és Cafetéra lehetõségeirõl Schmelzer úr elmondta, hogy október, november hónapban kerül tárgyalásra a bér és Kollektív Szerzõdés valamint az üzleti tervvel együtt.
Lázár Lászlóné megköszönte a gazdasági munkáról múlt , jelen jövõt átfogó elõadást és a konzultációt, amit a hallgatóság tapssal nyugtázott.
Délután Dr. Selmeciné Dr. Csordás Máris segítségével az alapszabályunkat módosítottuk. Az elnökség elõterjesztésében két színben kivetítve – ami igen meggyorsította a 9 -10 oldal betûnként történõ átbeszélését vitáját – igen élénk és aktív közremûködéssel a nagyválasztmány 3,5 órás szavazással módosított. Vacsora után az üdülési szabályzatot is módosította. Szigorította és egyhangúlag elfogadta, hogy a házirend szándékos megszegéséért három évig nem veheti igénybe üdülõinket a megszegõ munkavállalónk. Ugyancsak a befizetési és igénylési határidõ is módosult. Az Alapszabályunk módosításával a választási szabályzat is módosul. A nagyválasztmány tájékoztatást kapott számláink saját kézbesítésérõl.
A vitát 20 óra után szalonna sütés közben is folytattuk.
Szeptember 21-én Horváth Mihály úr mûszaki vezérigazgató helyettes elõadásával kezdõdött a napunk. Elõadásában a 2006 év teljesítésrõl beszélt a fûtõmûvek – távvezetékek – hõközpontok beruházási felújítási karbantartási feladatairól. Részletesen ismertette mindhárom terület problémáit, beruházási eredményeinket 2007-ben végzett saját beruházási, kivitelezési munkáinkat.
Megállapította, hogy távvezetékeinkkel többet kell foglalkozni, többet kell áldozni, nemcsak az életkoruk miatt, hanem mert apró jelek hibák figyelmeztetnek, hogy elõzzük meg a nagyobb üzemkieséseket.
Mûszaki kényszerítés a hõközpontok távfelügyeletének kialakítása. Összesítve megállapította a berendezéseink alkalmasak arra, hogy biztonságosan üzemelhessünk a havaria levezénylésére alkalmasak vagyunk.
Elõadását követõen igen sok kérdést kapott  a mini hõközpontok, a távfelügyelet, a fûtésszabályozás és hõmennyiségmérés, a szakmai továbbképzések a DDC-k szabályozhatósága, programozhatósága, a fûtõmûvi  szerelvények karbantartása a hûtés- fûtés lehetõsége, a kazánok elhasználódása, fûtési hálózatok légtelenítése, kompakt hõközpontok elektromos átvétele, mûszaki létszám, szakember létszám, technológiai utasítások  stb. témakörében.
Horváth úr derakasan állta a kérdések igen részletekbe menõ megvitatását. Összegezve igen tanulságos volt és a jövõben is részt vesz ilyen közvetlen párbeszédben.
Délután Kovács Lajos Vezérigazgató tartott elõadást a várható feladatokról, átszervezési elképzelésekrõl. Megemlítette a tulajdonosi elvárásokat és a vezérigazgatói elvárásokat a munkavállalóktól, szakszervezeti tagjainktól. Nyíltan beszélt a kötelességekrõl, a közösségi tudatról, elvárásairól hogyan képzeli el a társaság a Zrt jövõjét a hatékonyság javítását.
Elmondta, hogy a nyári hónapokat megbízásával külsõ tanácsadó cégek, társaságunk szervezeti egységeinek feltérképezésével, átvilágításával töltötték. Így október közepétõl minden dolgozó megismerheti a részletes hatékonyság növelõ folyamatot. A hatékonyság javító projekt 44 intézkedésbõl áll. Nem feladatunk hogy a jövõt részleteibe ismertessük, csak annyit, hogy érdekfeszítõ, bizalomra építõ a változást elfogadó volt elõadása. Kérdések természetesen a vezérigazgatót sem kímélték, a vacsora idõt is elhalasztottuk majd azt követõen folytattuk a konzultációt. Az érdeklõdés a munkakapcsolatok és a jövõ kérdéseinek szinte beláthatatlan körét érintették, így: a munkavállalói létszámot a jövõ munkahelyek szervezeti felépítését, a fogyasztói magatartást és piachelyzetet, az informatikai átalakításokat, a kiszervezéseket és visszaszervezéseket, képzéseket és elõnyeit, hátrányait a PDA és Tablet PC használatának eddigi eredményeit, a kommunikáció gyorsítását és egyszerûsítését, az ügyvitel és bürokratikus kapcsolatok nehézségeit az ügyfélszolgálatok problémáit, CEMI tanácsadó munkásságát, az eszköz fejlesztéseket, béreket és béren kívüli juttatásokat, motivációt, nyugdíjas munkavállalóink helyzetét, lakás hozzájárulás mértékét, a képzések gátjait, a Cool Center és diszpécser szolgálat feladatit, külsõ kapcsolatokat díjváltozásokat olcsóbb tarifarendszert és költségkímélõ munkafolyamatokat, munkaidõt és munkarendeket kazánházakban ügyeleteken folyamatos munkarendi beosztásokat stb. A temérdek kérdés ellenére a vezérigazgató ugyanolyan magabiztosan fáradság nélkül válaszolt valamennyi kérdezõ megelégedésére. A kérdéseket szalonna sütéskor is folytattuk majd 10 óra után a társalgóban igen meghitt és bizalommal telt légkörben fél 12-ig. Még ekkor is ugyan olyan lendülettel fáradhatatlanul válaszolt. A kérdések szinte az egész társaság szervezeti egységeit átfogó és érintõ problémák részletességével történt, hiszen munkavállalóink igényelték.
Megállapíthatjuk, hogy a mûszaki és gazdasági feladataink eredményeik ismerete – kölcsönös elõnyökkel szolgál mind a társaság vezetése mind a munkavállalóink részére. A közvetlen konzultáció és párbeszéd a jövõben is mindkét fél részérõl elengedhetetlen igényû.
Szombaton nagyválasztmányi ülés volt az ÜT választás a bér, béren kívüli juttatás 2008 -ra, KSZ módosítás és egyebek volt napirenden.
AZ ÜT választás: csoportképviselõk három létszám javaslat közül végül többségi szavazással 13 fõt jelölnek a jelölõ bizottság által a nagyválasztmány elé terjesztett 31 fõ jelölt közül.
A Munkavédelmi bizottságba 14 jelölt indult, õket valamennyit a nagyválasztmány jelöli.
A másik napirendként a 2008 év bérjavaslata került megtárgyalásra igen heves vita volt hogy a 2008 évi bérfejlesztés alapbére a reálbér figyelembevételével vagy a bértömeg emelésre koncentrálódjon, mivel a Humánpolitikai fõosztály a bérszerkezetre vonatkozóan nem adott tájékoztatást, így a nagyválasztmány az elnökség bérjavaslatát nem fogadta el, de felhatalmazta a bértárgyalások megkezdésére és a létszám, valamint a bérszerkezet ismeretében folyamatosan tájékoztatást adjon.
A béren kívüli juttatás is igen heves vitát váltott ki, mivel még nem ismeretesek társaságunk elképzelései az esetleges Cafetéria rendszer bevezetésérõl. Ezzel kapcsolatban is felhatalmazást kapott az Elnökség a tárgyalások megkezdésére.
A Kollektív Szerzõdés módosítására mely a számlalevelek kézbesítésére vonatkozik szintén  ilyen formában ne javasolja bevezetését újabb konzultációt kérve. Ugyanakkor támogatja a saját kézbesítést, de változtatást igényel a bevezetést és elszámolást illetõen.
A nagyválasztmány egyebekben tájékoztatást kapott a jubileumi tárgyi ajándék és a nyugdíjba vonulási tárgyi ajándék tervezetrõl azt elfogja, de javasolja a KSZ-be módosítani, illetve kiegészíteni.
Ezután a nagyválasztmány értékelte a továbbképzést, megállapította, hogy ilyen aktivitás korábban nem volt, mindkét nap késõ estig dolgoztunk jó hangulatban és keményen. Az új vezetéstõl is személy szerint Kovács úrtól információt kaptunk a jövõ kihívásairól, amit bizalommal és munkával viszonozunk.
2007.szeptember 17.
Változásra van szükség, legyen jobb a társaságnak, és ez által legyen jobb az egyénnek is, aki nem csak a saját megélhetéséért dolgozik. Idézem Zrínyi Miklóst:” csak jobbítsuk meg önmagunkat, szabjunk más rendet dolgainknak.”
Itt az õsz, a szakszervezetek tagjai már elkezdik éves legfontosabb munkájukat a bérek tárgyalását. A tárgyalások és a törvényalkotás szabályai európai viszonylatban más és más, de Európában élünk, Európában vagyunk az természetes, hogy hasonlítjuk munkakörülményeinket az eltöltött munkaidõt, és persze az érte kapott bérünket.
Ma a munkavállalókra nehéz idõk járnak közel 7%-al csökkent reálbérünk a 2006 évben kezdõdött megszorítások miatt és ehhez az intézkedéshez társaságunk vezetése is csatlakozott, figyelembe véve, hogy a gáz ár kompenzáció megvonása az energia árak emelése minket sem kímélt.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség irányelvei a jobb munkakörülmények, és a családi élet körülményeinek javulását tûzte ki célul, úgy hogy ehhez jobb minõségû munkahelyekre, stressz mentes munkakapcsolatokra és képzésre van szükség.
Ugyancsak õszi feladatunk lesz a béren kívüli juttatások körének bõvítése. Nem mehetünk bele a szociális juttatások szûkítésébe, a nosztalgiával emlegetett elõnyöket viszont át kell értékelnünk, amit már elértünk azt meg kell tartanunk.
Az automatikusan érvényesülõ szakszervezeti jogokat, amit korábban megszoktunk, a minõségileg megváltozott helyzetben önkéntes alapon szervezett tárgyalófelekkel (akiket nem lehet megkerülni) kell megvalósítani és érdekeinket képviselni, lefolytatni az alkut.
Ezekkel, a feladatokkal, a következõ év bérigényének meghatározásával megyünk a balatonszéplaki továbbképzésre, hogy a tagjaink döntését, és felhatalmazását kikérve tudjunk részt venni a bér és a béren kívüli tárgyalásokon és tudjunk megállapodásokat kötni valamennyi munkavállalónk javát szolgálva.
Ezek hétköznapi alkuk, amelyek befolyásolják megélhetésünket, kötõdésünket munkaadóinkhoz – tudva, hogy ezekben, az alkukban egyedüli kiszolgáltatottak a munkavállalók.
Szakszervezetünk megállapodásokat és szerzõdéseket köt, amelyeknek a tagokra és munkavállalókra nézve gazdasági hatása van, ez egy üzlet és az üzletben helye van a bizalomnak és nem a barátságnak. A jó üzlet valamennyiünk érdekét szolgálja, hát kössünk jó üzletet bizalommal és jó munkatársi együttmûködéssel.
Az üzlet során ne kelljen jogszabályokhoz menekülnünk, legyenek emberiek, emberközpontúak a tárgyalások, hiszen az emberi munkaerõ kincs.
Az érdekérvényesítés fárasztó idõ és energia igényes folyamat. “munkaharc” amiben megsértõdhetnek, összeveszhetnek, gyûlölködhetnek a partnerek de, ne személyeskedjenek. Ez munka és harc és a harchoz pénz, pénz, pénz kell.
A közösségi és egyéni boldogulásunk érdekében a szolidaritás nélkülözhetetlenségével kívánok tagjainknak erõt az elkövetkezendõ feladatok megoldásához.
Hoffmann György
FDSZ elnöke
A nyári idõszakot uborkaszezonnak szokták nevezni, ahol általában különösen nagy dolgok nem történnek. Az ember próbálja kihasználni a napsütés elõnyeit, a vízpart nyújtotta kikapcsolódás örömeit és egy kicsit a regenerálódás lehetõségét a máskor oly szürke hétköznapjainkban. Ez szakszervezetünk Elnöksége életében nem így történt. Köztudomású, hogy vállalatunknál jelentõs változások kezdõdtek el, ami óriási felelõsséget rakott a vállunkra, hiszen munkavállalóink azt várják tõlünk, hogy érdekeiket minél hatékonyabban képviseljük. Vezérigazgató Úr nagyon dinamikusan kezdte meg munkáját és ezt a dinamizmust az Elnökségnek is bizony fel kellett vennie. Igazgató Úrral szinte minden héten találkoztunk, ahol egyszerre több témakör átbeszélése is sorra került. Ez ugye azt jelentette számunkra, hogy nekünk is hetente kellett üléseznünk a megfelelõ felkészültség elérése érdekében. Részleteiben a múltkori Hõtükör számában már ismertettük azokat a pontokat, amelyekben megállapodás született és mindenki által megismerhetõvé válhatott. Persze, közben sok olyan kényes kérdés is felvetõdött, amire õszinte és egyenes válaszokat vártunk. Itt kell megjegyeznem azt a tényt, hogy Igazgató Úr hozzáállása, ezen kérdések felmerülése közben is határozott, nem mellébeszélõ, korrekt viselkedést mutatott. Sûrû párbeszédeink azt a célt szolgálták részünkrõl, hogy minél több információ alapján születhessenek meg azok a fontos döntések, melyek meghatározzák a vállalat jövõbeni mûködését. Ezért kezdeményeztünk például több olyan megbeszélést ahol nem mi, hanem a különbözõ munkakörök vezetõi vettek részt és közvetlenül fejthették ki álláspontjaikat. Mi abban hiszünk és hinni is akarunk, hogy csak a korrekt párbeszéd és közös megállapodásaink betartása vezethet elõre a jövõre nézve. A jövõnél tartva elmondhatjuk azt is, hogy megkezdtük az elõkészületeket az Üzemi Tanács választásra. Mint azt az Üzemi Tanács elnöke felhívásában jelezte, november 28-ára van kitûzve a választás napja. Ennek megfelelõen felállítottuk a jelölõ bizottságot,akik a jelöltek neveit begyûjtik, összesítik majd felveszik velük a kapcsolatot. Dicséret illeti õket, mert szorgalmasan dolgoznak. A jelöltekrõl a balatonszéplaki nagyválasztmányi ülésen születik döntés. Itt hívjuk fel már most tagjaink figyelmét az Üzemi Tanács választás jelentõségére, ami azt fejezi ki, hogy minden szakszervezeti jelöltre leadott voks az érdekvédelmet erõsíti. Visszatérve Balatonszéplakra. Ennek az elõkészületei is folyamatban vannak. Engedély beszerzése, elõadások összeállítása, azok idõpontba rendezése, elszállásolás kialakítása stb. stb. mind-mind pepecs munka.

2007.szeptember.1
Vállalatunk életében lezárult egy korszak és most egy más, új idõszak kezdõdött. A mostanra kialakult gazdasági és piaci  viszonyok ill. egy más jellegû feltételrendszer létrejötte komoly kihívás elé állítja Társaságunkat és munkavállalóit, ezért olyan struktúra kiépítését irányozza elõ, amely jelen kihívások közepette életképes. Vezérigazgatónk ennek szellemében egy olyan költséghatékony felépítést szeretne megvalósítani, ami ezeknek az új elvárásoknak eleget téve megfelelõen mûködik. Ez változásokkal és átalakításokkal fog végbemenni, amihez a Vezérigazgató Úr szakszervezetünktõl egy olyan együttmûködési szándék kinyilvánítását kérte, aminek az alapja a bizalom és a partnerség. Sok múlik azon, hogy képesek vagyunk-e ebben a helyzetben igazi érdekközösségként fellépni és felelõsséget vállalni saját sorsunk iránt. Képesek vagyunk – e arra, hogy a törvény adta lehetõségeinken belül – a vállalat gazdasági helyzetének figyelembevételével – kialakítsunk egy közös álláspontot, melyet képviselünk? Képesek vagyunk – e arra, hogy egyéni érdekeinket háttérbe szorítva egy közösség érdekeit elõtérbe helyezve dolgozzunk? Ezekre a kérdésekre a választ, mi magunknak kell megadni, ott a nagyválasztmányi ülésen. Éreznünk kell az elkövetkezõ idõszak történéseinek felelõsségét és súlyát. A munka világában komoly változások mennek végbe, és csak egy összetartó közösség tudja érdekeinek érvényesítését felszínen tartani, mellyel saját munkakörnyezetét próbálja javítani. Ezért van nagy szükség az együtt gondolkodásra. Annak érdekében, hogy mi akik, több éve illetve évtizede itt vagyunk e cégnél, a jövõnket is itt tudjuk elképzelni. Most Vezérigazgató Úrral együttmûködve, lehetõségünk van arra, hogy a vállalat jövõbeni alakulásánál számításba vegyék javaslatainkat, elképzeléseinket, ötleteinket. Ennek elsõ lépéseként összeállítottunk egy együttmûködési megállapodás tervezetet, melyet a vállalat vezetésével megvitattunk és – kisebb változtatásokkal ill. bizonyos témakörök, késõbbi idõpontban történõ megvitatásával – az anyagot elfogadtuk. Az alábbi témakörökben jött létre konszenzusos megállapodás a két fél között:
– Társaságunk továbbra is biztosítja a szakszervezeti irodát, infrastruktúrával együtt, költségmentesen.
– Biztosítja, a Hírmondó újságban való megjelenés lehetõségét, faliújságok, e-mail, e-hírek használatát, természetesen a törvényes kereteken belül.
– Egy évben egyszer lehetõséget adott arra, hogy a területeken fórumokat tarthassunk, a helyi illetékes vezetõvel egyeztetve.
– Lehetõséget kaptunk arra, hogy különbözõ továbbképzéseken a szakszervezeti tisztségviselõk részt vehessenek (Balatonszéplak, Autonómos továbbképzések).
– A bér és béren kívüli juttatások körében a társaság vezetése ebben az évben nem változtat a kialakult gyakorlaton. Jövõre átdolgozásra kerül mindkét kör, melyrõl az érdemi megbeszélések már ebben az évben megkezdõdnek.
– Elnökségünk tájékoztatta a Vezérigazgató urat a nagyválasztmány döntésérõl, miszerint szakszervezetünk nem kívánja eladni üdülõit. Ugyanakkor felajánlotta, hogy a nem szervezett dolgozók részére is lehetõséget biztosít az üdülõk használatára, a nem kedvezményezettek körét érintõ díjtétellel. Ez a téma még nyitott.
– A szakszervezet támogatásáról szóló megállapodás, ami magába foglalja a munkaidõ kedvezmény megváltást is, aláírásra került, és szakszervezetünk gazdálkodása stabil.
– Lázár Lászlóné gazdasági felelõsünk és elnökségi tagunk ügye is megnyugtatóan rendezõdött. Elnökségünk olyan szerzõdést kötött, ami biztosítja szakszervezetünknek 1 fõ munkavállaló alkalmazását és ennek anyagi fedezetét. Tisztségviselõnk közös megegyezéssel kilépett a FÕTÁV Zrt-tõl és július 16-tól a szakszervezetünk fõállású alkalmazottja.
A Vezérigazgató Úrral ill. a Társaság vezetésével folyamatos megbeszéléseket folytatunk. Ennek keretében esett szó a korkedvezményes nyugdíjazás lehetõségérõl, amit a szakszervezet teljes mértékben támogat. Itt hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a munkakörökön belül a létszámot érintve problémák adódhatnak a biztonságos munkavégzés ill.  üzemeltetés terén. Ezért is kezdeményeztük a helyi gazdasági vezetõk közvetlen találkozását a Vezérigazgató Úrral, ami elsõ körben, a fûtõmûvezetõkkel már megtörtént.
Szakszervezetünk elnöksége már a kezdettõl fogva teljes létszámban vesz részt a megbeszéléseken. Ilyen tárgyalás sorozat még eddig a szakszervezet életében nem volt. Együttmûködési szándékkal és várakozással ülünk le minden egyes alkalommal. Megértjük és elfogadjuk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben a türelemnek nagy ára lehet, de a jövõnket együtt kell megalapozni, mert hiszünk a közös munkában, amiben a kölcsönös bizalomnak jelentõs szerepe van.
Elnökségünk fontosnak tartja, és a jövõben is törekszik arra, hogy tagjaink mindig pontos, hiteles információt kapjanak, és ne a folyosói híresztelések alapján tájékozódjanak.
Elnökség
2007. május .09
Szakszervezetünk nagyválasztmánya úgy döntött, hogy folytatja a tárgyalásokat a bér és a béren kívüli juttatásokról, ezért célszerû lenne, ha le tudnánk ülni és érdemben tárgyalni a  társaság vezetõivel. Egy éve a különbözõ megbeszélések ellenére sem mozdul el a Társaság a 6.5 %-os alapbér emelési és a béren kívüli juttatás végösszegérõl. .A bérrõl sajnálatos, hogy még mindig tárgyalni kell, mikor a kormány is már 7 %-ra módosította konvergencia programjában a 2007. évi várható inflációt. Jelenleg 9 % felett van, tehát még a béremeléssel sem tudjuk ellentételezni, és hol van az 5.5 %-os reálbér csökkenés, az EHO-t, és munkavállalói járulékokat is figyelembe véve. Úgy gondoljuk szakszervezetünk átgondoltan, felelõsségteljesen nyújtotta be béremelési igényét Sajnos a béremelés megvalósítása sem elfogadható számunkra, mert a 6.5 %-ot még átlagban sem kaptuk meg, sõt az 1 % mozgóbér értékének az 1/3-t kapták meg a kiemelt munkakörök, területek, a lemaradottak, olyan magyarázattal, hogy a vezetõk részérõl nem volt igény.
A bér tisztességes mértékérõl továbbra is óhajtunk tárgyalni, rajtunk a tárgyalási készség nem múlik, minden megoldásra nyitottak vagyunk. Annál is inkább, mert a most adott max. bérfejlesztéssel, ami egyes kiemelt területen dolgozóknál aránytalanul magas volt, szintén nem lehet egyetérteni.
Béren kívüli juttatásban állandóan elhangzik a 400 ezer Ft mint tény. A tény az, hogy olyan juttatások is a szoc. táblában vannak, ami nem ebbe az adómentes szociális juttatások körébe tartoznak. Többszöri kérésünknek megfelelõen egyszer már helyére kellene tenni milyen juttatás tartozik a 400 ezer Ft-ba és ez végre a valóságot mutatná.
Az átlagbérek lehet, hogy magasabbak egy-két közmû cégnél /sántít az összehasonlítás/, de nem a 700 fõ miatt, akik az átlag alatti fizetésben részesülnek, hanem az a 150 fõ kiemelt munkatárs miatt, akik az átlagot emelik.
Szakszervezetünk nem fogadta el, csak tudomásul vette a 6,5 %-os bérfejlesztést, ezért a béremelés egyoldalú volt, mint más közmû cégeknél is. Nagyválasztmányunk döntése értelmében a tárgyalásokat tovább folytatjuk mind bérben mind béren kívüli juttatásokban is. Etikátlan magatartás volt az, ahogy a szakszervezettel ellentétben, egy éve a Humánpolitika súlykolta a negatív bérfejlesztést, korlátozva a bértárgyalásokat, híresztelve, hogy jól vagyunk fizetve. Még egyszer az irreális követelésrõl- mi 7 %-ot kértünk és 2 % mozgó bér beépítést differenciálva, hogy legalább infláció követõk legyünk. A kormány 7 %-ra módosította inflációs jövendölését, de jelenleg 9 % felett van. Ezek az elõre jelzések után, úgy gondoljuk, hogy béremelési igényünk nem volt irreális.
A mi érdekvédelmünk felelõs, felelõs, mert gondol azokra, akik a bérük majd 60%-t kitevõ közmû számlákat nem tudják kifizetni, gondol azokra a munkatársakra, akik egyedül nevelik gyerekeiket és havi 18 ezer Ft-ból kell megélni.
Mindezek után az újság “szerkesztõsége”, megsértette a közel 700 fõs szakszervezeti tagságot a valótlan állításaival, ezért nevükben kérjük a “szerkesztõbizottságot” kérjen bocsánatot tagjainktól. Felkérjük a szerkesztõbizottságot, hogy a dolgozókról ne írjon és fõleg ne a szakszervezet nevében. Tudatjuk továbbá a “szerkesztõséggel”, hogy a bérekkel kapcsolatban nem velük, hanem a ZRTvezetõivel kell “vitáznunk” de inkább tárgyalnunk. A jövõben javasoljuk, hogy ha írnak egy cikket, írják oda a véleményezõ nevét, ahogy mi is tesszük.
Hoffmann György
2007.április 10.
Idézünk a Humánpolitikai fõosztályvezetõ március 21-i nagyválasztmányunkon elhangzott tájékoztatójából:
“Olyan ajánlást fogadott el az érdekegyeztetés, – Hagyó úr vett részt a Fõváros részérõl – hogy az Országos Érdekegyeztetõ Tanács megadott sávjain belül az 5,5 -8 % között az üzleti tervben foglalt, lehetõleg január 1-vel, bérmegállapodás megkötése és végrehajtása. Nagyon fontos a január 1-e, az üzleti terv, a bérmegállapodás, és annak a végrehajtása. A menedzsmentnek az az elképzelése, hogy az üzleti tervben foglalt 6,5 %-os bértömeg emelési lehetõséget tudja most is, ajánlatként tenni. Azaz annak megfelelõen végrehajtanánk a holnapi nappal a 6,5 %-os bérfejlesztést. Úgyhogy a március bérszámfejtésben visszamenõlegesen január elsejével mindenki pontosan megkapná, tehát a túlórázók, mûszakpótlékosak is. Tehát az április 7-i kifizetésnél már megjelenik. Ennek természetesen az a feltétele, hogy a szakszervezet is elfogadja, az Üzemi Tanács már tudomásul vette

Tehát 6,5 %-os bérfejlesztést megvalósítanánk, a szakszervezetnek már odaadtuk a javaslatunkat. Az alapbérfejlesztést két lépésben hajtanánk végre, úgy hogy a Fórum adta lehetõségünket kihasználnánk, az üzleti tervünk még nem végleges. Ez úgy április májusban lesz végleges.

A bérfejlesztésnek lenne egy második eleme is elképzelésünk szerint. A mozgó bérbõl 1%-ot alapbéresítünk. Viszont ezt csak április 1-tõl hajtanánk végre. Három elv szerint osztanánk el, egyik a területi béraránytalanságok. Megnéztük a béreket, és mi a délkeletpesti fûtésszerelõket szeretnénk felhozni az Észak-budai szerelõk béréhez, 798 Ft-ra. Kapna délkelet pesten 28 fõ 27 .-Ft -ot óránként. Észak-Budai kazángépészek, itt is hasonló elvet érvényesítenénk. Az Észak-budai kazángépészek 761.-Ft-ot szeretnénk felhozni a következõ átlagra a Délbudapesti 791.-FT-ra. Itt 37 fõt érintene. Vannak még kisebb tételeink, vannak, ilyenek például a diszpécserek, 941 átlagra szeretnénk felhozni. A b pont a következõ legyen, a szakszervezet adta ezt az ötletet, ugyan, azt hogy a béreket szociális alapon összenyomni nem tudom elfogadni, viszont a minimál bér kétszeresét, ami 750.- Ft-os órabér illetve 130 ezer forintos havi bérben azt két éven belül haladja túl. De nem kötelezõ jelleggel. A FÕTÁV nem a szociális foglalkoztató egyik tagja. Az á és b pont egy kicsit össze fog folyni. Csak annak adunk központi béremelést az 1%-ból aki a vezetõjétõl megkapta a 6,5% körüli értéket. Azaz ha a vezetõt úgy látjuk, hogy ki akarja játszani, és nem akarja megadni, mert majd a központi 1%-ból úgyis kap, akkor az a terület nem fogja megkapni a keretet. Ez nem büntetés, nem korrekt bérezés. A harmadik rész pedig vezérigazgató illetve helyettesi döntés alapján a kiemelkedõen teljesítõk, vagy a teljesítmény béraránytalanságot mutatók béreit egyénileg rendezhetõk lennének. “

Nagyválasztmányunk élénk vita és hozzászólások után az elnökség javaslatával egyetértve tudomásul vette, de nem fogadja el a társaság menedzsmentjének javaslatát.

Nehezményezi, hogy az október 5-i bejelentése óta álláspontját nem változtatta meg az üzleti tervbe “bebetonozta” a bértömeg 6,5 %-os fejlesztését. Elfogadható érvelés nélkül az elmúlt évhez hasonlóan nem vállalta fel a szakszervezet és a dolgozók bér és béren kívüli igényét kérését. Szakszervezetünk kompromisszum készségét bizonyítva és hasonlóan más közmû vállalatokhoz tudomásul vette, hogy 6,5 %-al januárra visszamenõleg differenciáltan alapbéremelést hajtson végre Társaságunk, és javasolta hogy 1% mozgó bér beépítés történjen korrekcióként , illetve további plusz 1%-ot alapbéresítsünk a jutalom terhére azoknak, akiknek ebbe a körbe korábban részesültek (prémiumos kör kizárva). A bér és a béren kívüli tárgyalásokat ezzel nem kívánjuk befejezni, továbbra is megbeszélés tárgya a megszorító intézkedések, és az infláció ellentételezése, hiszen a konvergencia program 6,2%-os inflációjával szemben KSH adatok szerint az infláció januárban 7,9 % februárban 8,8%, márciusban 9 % felett várható, de pénzügyi szakértõk szerint két számjegyû is lehet, éves átlagban pedig 8% felettire prognosztizálják.

Így munkabérünk értékét nem veszítheti, a 4% reálbér csökkenést figyelembe véve sem. A társaságunk vezetése nem tudja kigazdálkodni vagy nem vállalja a tisztes európai béreket, akkor úgy, mint más gazdasági egységek a béren kívüli juttatásban ösztönözze munkánkat.

Korábbi években 10-11% béren kívüli juttatásban részesültünk, ezért reális igény a szakszervezet részérõl a BKV bérlet juttatása (erre vannak megvalósítható számításaink).

A béren kívüli juttatások társadalmilag engedélyezett és javasolt 400 ezer forint plafonjától még messze vagyunk, ennek elbírálása és megvalósítása szintén a társadalmi kontrolt képviselõk feladata.
Egyensúlyt kell találnunk a továbbiakban az egyéni felelõsség és a közösségi szolidaritás között, tagságunk ehhez nagy reményeket fûz.


       Hoffmann György

 
2006.december 22.
Társaságunk a 2006-os évet nyereséggel zárta annak ellenére, hogy a piaci versenyhelyzetünk romlott. Az eredmény annak is köszönheto, hogy több, új fogyasztó kapcsolódott rá a távfutésre. Ennek megfeleloen továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni a fogyasztókkal való jó kapcsolatra, a minoségi szolgáltatásra annak érdekében, hogy a megemelt díjakért üzembiztos, jó, a kívánságaiknak megfelelo szolgáltatást kapjanak.
A megszorító intézkedések miatt társaságunk a 2007-es évre a tervezést kénytelen volt visszafogni. Munkánkban nagyobb összefogás és fegyelem szükséges, hogy a kihívásoknak meg tudjunk felelni.
Cégünk vezetése a fegyelmezettebb munka ellenértékeként a tulajdonos és a kormány ajánlásával azonos szinten tervezi emelni bérünket és a béren kívüli juttatásokat.  Ehhez valóban megértés kell. Meg kell értenünk, hogy a szegény még szegényebb, a gazdag még gazdagabb lesz. Hatalmas ellentmondás, hogy a fogyasztó és az érdekében dolgozó kénytelen a megszorításokat figyelembe venni, míg a muszaki, pénzügyi, informatikai réteg nem. A jelenben élok visszafogott, korlátozott életszínvonala biztosítja a jövo globalizált elképzeléseit?
A mindennapi gondok széthúzást eredményeznek, magába fordulóvá teszik a munkatársakat, mert szégyellik kiszolgáltatottságukat és magukba zárják gondjaikat.
De év végén tegyük félre a gondokat, próbáljunk meg örömet találni életünk legegyszerubb eseményeiben is. Örüljünk, hogy van munkánk és munkahelyünk, mert sajnos, sokan nem mondhatják el ugyanezt.

2006.november 23.
“A morális alapnélküli demokráciákban a másik befeketítése, a nyelv a szavak kicsavarása, az egymásnak feszülõ vélemények kihúztak az emberek alól minden tájékozódási pontot, hogy már azt sem lehet észrevenni, ha fehér, fehér”.
Ez nem arról szól, hogy kit hogyan feketítünk be, hanem arról, hogy a célját milyen eszközökkel akarja elérni. A HIRMONDÓT féltik a szakszervezet nyíltságától, ezért nem engedik benne megnyilatkozni, de nyilatkoznak helyettük a menedzsment nevében aláírás nélkül, – hivatkozva adatok hibás közlésével – a szakszervezet nevében. Megpróbálom helyre tenni a szakszervezet tiszteletteljes bérigényét a megszorító intézkedések ellentételezésével.
Konvergencia program: (vitaanyag)
Makrogazdasági célok és prognózis
Növekedés GDP Infláció
2006 4,1 % 3,5
2007 2,2% 6,2
2008 2,6% 3,3
2009 4,1 % 3,
Elõzetes prognózis szerint az egy keresõre jutó reálbér mintegy 4%-al csökken 2007-ben 2006-hoz képest (18 oldal),
Nem 1,-2 % -al, ahogy a humánpolitika mondja.
A kormány oldal javasolja az Országos Érdekegyeztetõ tanácsnak, hogy 2007-ben a bruttó keresetek átlagosan 6 -6,5 % növelését ajánlja a vállalkozó szférának. Ennek megvalósulása esetén elõreláthatólag a reálkeresetek mintegy 4%-os csökkenése következik be.
2006-ban az infláció a tervezett 3,8%-ot már jóval 5,8%-ra haladta meg, tehát a reálbér csökkenés már most 2006-ban is kimutatható, ami átgyûrûzik 2007-re.
Milyen makrogazdasági adatokkal ellentétes a szakszervezeti véleménye? A kormány konvergencia programját az Autonóm Szakszervezetek nem tudják és nem is fogadják el , mert a 10%-os államháztartási hiányt nem a munkavállalók okozták a gazdaság makro mutatói jók és reméljük a 2007. évben is a tervezett plusz 2,2% pozitív eredménnyel zárul annak ellenére, hogy a megszorító intézkedések megvalósulnak. Munkavállalóinkat, kollégáimat kevésbé érdekli a makró gazdaság, amikor 70 -90 ezer nettó (állítólagos versenyszférához viszonyított másfél-két szeres) fizetésbõl kell, a megnövekedett rezsit kifizetni családját eltartani.
Ehhez elgondolkoztatónak vagy hasonlító adatként idézem Bogár László közgazdász professzor véleményét:
“2008-ban az akkor átlagbérnek számító 115 ezer forint pontosan az 1978-as 3600.-forintnyi átlagkeresetnek fog megfelelni. Eszerint ami megdöbbentõ egy teljes történelmi korszakkal lépünk vissza a népességünket, az egészségünket és a hétköznapi életünket érintõ minden adatot illetõen.”
Nézzük a reálkereset csökkenést:
1. Infláció 2007-re
– Konvergencia program szerint 6,2 %
– Közgazdászok, gazdasági elemzõk,
pénzügyi szakemberek szerint 8-8,8%
(Figyelõ, Haszon, Napi gazdaság)
– Energia árak csak gáz 30% emelés
– Infláció gerjesztõ hatása 1%
(GKI Energia Kutató KFT)
– 2007 tavaszára újabb emelés 1%
– Gázárkedvezmény megvonása
93,905 Ft/fõ nagyobb jövedelemnél évi 50 ezer forinttal drágítja a fûtést
2. Egészségügy, tandíj, kórházi költségek növekedése
3. Elektromos áram, közüzemek és szolgáltatások díjai, közlekedés díjai,
lakások és bérleti díjak, banki és biztosítási díjak stb. emelése szintén infláció
növelõ, amit még nem tudunk tervezni.
4.Szakszervezetek számítása szerint a szeptemberi 2,5% járulék emelés 3, 9%-os a jövõ januártól esedékes 1%-os többlet újabb 1, 7 %-os nettó kereset csökkenést okoz a munkavállalóknak. Így 5,6 %-al ér majd kevesebbet a dolgozók bére.
5.  A felsorolás és megszorító intézkedések egyéb adó és járulék hatásai, ami még
nem ismertek tovább erõsítik a reálbér csökkenést. Összesítve ez 13,8- 16,4%
közötti reálbér csökkenés, amit a kormány eredeti tervei szerint 10-12 %-os
prognosztizálása is igazol.
Ezek után hogyan lehet elhinni, hogy a menedzsment képviselõi célul tûzik ki, hogy nem lesz reálkereset csökkenés a tervezet 6,5 %-os bértömeg növelésnél.
Ki beszélhet itt realitásról, nekünk bérbõl és fizetésbõl élõknek a megszorításokkal ellentétben a munkaerõnk árát kell újra termelni, aminek a REÁLIS ára szakszervezetek szerint 13-15 %. Mi viszont 9,7 %-ot kértünk. Mi a reális és mi az irreális?
Tudjuk, hogyha az Európai Szintre akarunk felzárkózni vagy közelíteni, valamennyiünknek részt kell venni a megszorító intézkedésekben ezért szakszervezetünk úgy gondolta, ha társaságunk vezetése nem tudja kigazdálkodni vagy nem vállalja a tisztes európai béreket, akkor úgy mint más gazdasági egységek a béren kívüli juttatásban ösztönözze munkánkat. Korábbi években valóban 10-11 % béren kívüli juttatásban részesültünk, ezért reális igény a szakszervezet részérõl a 2007 évre is. (erre vannak megvalósítható számításaink)
A béren kívüli juttatások társadalmilag engedélyezett és javasolt 400 ezer plafonjától még messze vagyunk, ne a munkavállalókat büntessük. Becsüljük meg azt a munkát, amivel 2006-ban is az eredményes gazdálkodáshoz valamennyien hozzájárultunk. Ha az emberi munkaerõ kincs, becsüljük meg ne a beruházási oldal finanszírozásával, hanem a bérek és béren kívüli juttatások reális színtentartásával.
Alapvetõ reformok csak a társadalom támogatásával hajthatók végre. Mi nem vagyunk jóléti tagállam az Eu-ban de nem beszélhetünk fogyasztói társadalomról sem, mert nincs mibõl fogyasztani.

2006.november 20.

Szakszervezetünk 2006. november 11-én Kismartonba látogatott a burgenlandi tartományi Osztrák Szakszervezeti Szövetséghez.
Csoportképviselõink rengeteg információt kaptak a szakszervezet életérõl, munkájáról.
A tartományi szakszervezet ágazat és területfüggõ. 2002-ben az Eu Szakszervezeti Szövetsége IGR részeként 5 éves projektet indítottak a “Régió közi munka mindkét határmentén” címmel. (Burgenland – Nyugat – Magyarország Régióközi Szakszervezeti együttmûködés) IGR = Nemzeti Szakszervezeti Szövetség Regionális szerveinek egyesülése.
Céljuk, és feladatuk:
– a munkaerõ piac figyelemmel kísérése
–  illegális foglalkoztatás csökkentése
– munka és szociális – jogi információ, a munkakörülmények szabályszerû kialakításának
érdekében.
–   Határon átnyúló képzések
–   Propagandaanyagok készítése: kézikönyv “jogi kisokos”, jogok és kötelességek,  szótár
–  Kapcsolatépítés, rendezvények

A szakszervezetekre jellemzõ a demokratikus véleménynyilvánítás, a világnézeti sokszínûség, a politikától nem mentes össztársadalmi befolyás.
A legerõsebb az alkotmányos vagy közösségi jog.
– Törvény a munkavilágában (egyesülési törvény)
– Kollektív Szerzõdés (munkaadó munkavállaló közt)
– Üzemi megállapodás (ÜT – cégvezetés között)
– Egyéni megállapodás (munkavállaló és munkaadó között)

Elkötelezettség, hogy rosszabbat nem köthetnek, a Kollektív Szerzõdés jobb mint a Törvény, az Üzemi megállapodás jobb, mint a KSZ, az egyéni megállapodás jobb mint az Üzemi megállapodás.

Tájékoztatást kaptunk a z Eu országaiban a szakszervezetek szervezettségérõl, kiderült nem lényeges a tagság létszáma, fontosabb annál a szervezettség, a mozgósítás a mobilitás a nyomásgyakorlásban. Pl. a franciáknál 8% szervezettségnél a legkisebb megszorításokra is a szakszervezeten kívüli tagok is mozgósíthatók, ellentétben a 60-70%-os szervezettségû északi államoknál.
A Kollektív Szerzõdések egész ágazatot, területet lefedõ érvényûek, szakszervezetek kötik, nem állhat szemben a törvénnyel, de kötelezõ érvényû minden ágazathoz, vagy területhez tartozó gazdasági egységekre.

Az egyéni megállapodások csak akkor érvényesek, ha kedvezõbb a munkavállaló számára (kedvezõség elve).
A Kollektív Szerzõdések szabályozzák a béreket és juttatásokat, amit évente felújítanak. 13 -dik havi fizetés jár a nyári szabadságok kiadásakor és 14 -dik havi fizetés karácsonykor, de vannak cégek ahol a 15-16-dik havi fizetésért harcolnak illetve már megkapták.
A munkaidõ heti 38-40 óra naponta 10 óránál többet csak az idénymunkások dolgozhatnak. A “potyautasokkal” nem szakszervezeti tagokkal szemben szankciókat alkalmazhatnak.

Szakszervezeti továbbképzés után megnéztük az Eszterházy kastélyt, idegenvezetõnk segítségével a Haydn házat, este pedig hazatérve Sopron rejtelmeiben ismét elmélyültünk. Másnap a legnagyobb magyart Széchenyi István falujával, Nagycenkkel és munkásságával ismerkedtünk.
A szakmai és kulturális programokról a résztvevõk elismerõen nyilatkoztak, remélve, hogy más Eu-s országok szakszervezeti munkájával is megismerkedhetnek a késõbbiekben.

Képek a kirándulásról az “archivumban” tekinthetõk meg.

2006 november 7.
Nagyválasztmányunk az október 26-án tartott ülésén -összhangban a Balatonszéplakon tartott továbbképzésen elhangzottakkal – fenntartotta béremelési igényének mértékét. Béren kívüli juttatásként – a tulajdonos ajánlásával egyetértésben – továbbra is a közlekedési bérlet juttatást támogatjuk.
Az elõzetes felmérések szerint munkatársaink többsége a társaság által felajánlott kultúra utalványt -és az adómentesen adható melegétel utalványt nem igényli.
A nagyválasztmány október 26-i ülésén Horváth Ferencet választotta hatodik elnökségi tagnak.
2006 október 3.

Szakszervezetünk 2006. szeptember 21-23-án tartotta a balatonszéplaki üdülõben csoportképviselõi részére ez évi továbbképzését, nagyválasztmányi ülését. Gazdag és sûrû program várta a résztvevõket.

Társaságunk vezetõinek délelõtt tartott, egy-egy órás vitaindító elõadását igen élénk és lényegre törõ kérdések követték. Nagy érdeklõdés kísérte a mûszaki vezérigazgató-helyettes által elõadott, a hõtermelõ, hõelosztó és távvezetéki fejlesztési feladatok minden szervezeti egységre lebontott terveit, melyek végrehajtását a távhõtörvény erõltetett üteme miatt minden egyes dolgozótól elvár, hiszen a munkálatokat 2008-ig be kell fejezni. Ezekhez a fejlesztési tervekhez kapcsolódott a gazdasági munka is, így megtudhattuk, hogy a fogyasztók igényeinek teljeskörû ellátása a számlázástól az ügyfélszolgálatokig (ez utóbbi kiemelkedõ eredményekkel büszkélkedhet) szintén fokozottabb munkát követel munkavállalóinktól.

Délután nagyválasztmányi ülést tartottunk, ahol a csoportképviselõk tájékoztatást kaptak a megszorító intézkedésekrõl, a konvergencia programról, a várható jövõ évi gazdasági és inflációs mutatókról.
Mindezek alapján a többi szakszervezetekhez kapcsolódva 10% körüli kereset- növekedést szeretnénk, de ez a munkáltatóink részérõl elfogadhatatlan igénynek tûnik. Számunkra az elkövetkezendõ hónapok kemény érdekvédelmi feladatokat és tárgyalásokat jelentenek, mert a megszorító csomag igazságtalan és aránytalan terheket ró munkavállalóinkra.

Másnap nagy megelégedéssel fogadtuk vezérigazgatónk vitaindító elõadását. Elismerõen szólt arról, hogy ma a legnagyobb tõke az ember szaktudása, munkához való hozzáállása, ambíciója. Családi dinasztiák igen erõs kötõdési múlttal dolgoznak a társaságunknál – ezt az értéket szeretnénk megõrizni. Szólt arról,  hogy a távfûtés hosszú távú társadalmi célokat szolgál és nagyon nehezen egyeztethetõ össze a rövid távú üzleti érdekekkel, ezért nehéz helyzetbe kerülünk akkor, amikor az ország is gazdasági nehézségekkel küzd. Sok kérdés hangzott el, melyekre az idõ rövidsége miatt késõbb kapunk választ, elsõsorban a helyi és munkavédelmi, vagy létszám problémákra. A humánpolitikai fõosztályvezetõ szintén a létszámgondokról kérdezõket és nyugdíjba menõket nyugtatta meg válaszában.

Ugyancsak helyi problémák, az SAP PM fejlesztés, eddigi tapasztalatok a PDA és Tablet PC bevezetését követõen volt a téma a szolgáltatási osztályvezetõvel történt beszélgetés során is. Felvetõdött a mûszaki információ hiánya, melyet az információs eszközök jobb kihasználtsága oldhat meg a jövõben.

Délután felüdülést jelentett a résztvevõknek a dr. Radó András tanár úr által tartott elõadás, majd az azt követõ konzultáció a kommunikáció fogalmáról, folyamatáról, kérdéseirõl és a  tárgyalástechnikáról.

A több mint három órás elõadás nagyon nagy sikert aratott és technikai felkészülést adott valamennyiünknek az elkövetkezendõ bértárgyalásokhoz.

A napi programokon túljutva hangulatos tábortûz mellett, élénk, de oldott hangulatú vitával, szalonnasütéssel fejeztük be a napot.

Szombaton dr. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke beszélt a munkavállalókat érintõ megszorító intézkedésekrõl, a reálbér csökkenésrõl, a járulékok okozta, már októberben érezhetõ 2,5% kereset csökkenésrõl, a szakszervezetek feladatáról, az összefogásról és szolidaritásról.
A rendszerváltás óta csökken az életszínvonal. A többmûszakos, de fõleg az  éjszakai munka nagyon elhasználja az emberi szervezetet, ingerlékenyebbek, kimerültebbek  a munkavállalók.
Az elõadás iránti érdeklõdés a kérdéseknél is megmutatkozott. Sajnos, kevés idõ volt minden téma megbeszélésére, de szeretnénk, ha megismétlõdhetne ez a találkozó  és a kölcsönös véleménycsere.

A továbbképzést nagyon hasznosnak értékeljük, mert mind  a társaság vezetõi, mind a meghívott szakmai, szakszervezeti elõadók  igen magas színvonalú elõadásokat tartottak. Ilyen jellegû, élõ tájékoztatásban évente csak egyszer részesülünk. A következõkben több idõt és lehetõséget kell adnunk a kölcsönös párbeszédre, véleménynyilvánításra, ezt az igen nagyfokú érdeklõdés és igény is indokolttá teszi.
Köszönjük ezt a remek három napot.

Képek a rendezvényrõl az “archívumban” tekinthetõk meg.


2006.szeptember 11.

A gondolat szabadsága
Amikor az elnökség megalakult, elsõdleges célkitûzéseink között szerepelt az információ megjelenítése és áramoltatása a tagok felé. Minden eszközt, amely ezt elõsegíti, igénybe kell vennünk. Egy szakszervezet nélkülözhetetlen alapeleme az információ, mert nélküle csak állnánk a világban és a körülöttünk történõ események kapcsán, bambán néznénk magunk elé. Így létrehoztuk szakszervezetünk honlapját, hogy munkatársaink gondolatainak közléséhez teret biztosítsunk.
Szükségünk van közösségünk véleményére, gondolataira. Hiszem, hogy az elõttünk álló kihívásokra együtt sokkal könnyebben és célravezetõbben találjuk meg a megoldásokat.
Szakszervezetünk nem hat fõbõl áll és nem is külön egyénekbõl, hanem több száz ember alkotta közösségbõl, ezért kell egységes törekvések mentén haladnunk, melynek elengedhetetlen feltétele az együttgondolkodás.
Minden egyes ember gondolata, véleménye számunkra érték, hiszen mint elnökség képviseljük a közösség érdekeit, és ehhez szükségünk van megfelelõ fórumra a tájékoztatáshoz ill. a véleménycseréhez. Így születhetnek alternatívák, melyek meghatározzák elképzeléseinket és vezetnek célokhoz, megoldásokhoz munkánk során. Ezen sorok születésének apropója a szakszervezeti honlap kapcsán felmerülõ kételyek:
– Mi szükség a honlapra?
– Mi értelme van az egésznek?